|
 |
 |
 |

Minden második ember meccsre jár...
|

1989. február 1. szerda (MTI) - Az európai labdarugó kupák már-már rendszeres résztvevője a dunaszerdahelyi csapat, igy talán nem véletlen, hogy a magyar, cseh és szlovák játékosokból álló együttes mérkőzéseit mindig közel telt házas érdeklődés kiséri. A csallóköziek hétvégenként megtöltik az 1905-ben alapitott Dunaszerdahelyi Atlétikai Club (DAC) stadionjának lelátóit, s a bajnoki mérkőzések jelentik a környék lakosságának kedvenc szórakozását. Ráadásul 1983 óta valóságos csodát láthattak. Ekkor vette ugyanis át a másodosztályu csapat irányitását Pecze Károly, aki rövid időn belül nemzetközileg is jegyzett gárdát kovácsolt össze. - Valóban hatalmasat fejlődtek játékosaink, s közben elsajátitották a korszerű, támadó felfogásu labdarugás alapjait - nyilatkozta a vezetőedző az MTI munkatársának. - Legnagyobb eredményünk a bajnoki harmadik helyezés volt, s ebben az idényben két fordulót sikerrel vettünk az UEFA kupában. Ekkor azonban a nyugatnémet Bayern Münchent sorsolták ki ellenünk, s velük már nem birtunk, bár két szoros mérkőzést játszottunk, idegenben 3:1-re, odahaza 0:2-re kaptunk ki. Melyek a legnagyobb érdeklődéssel kisért rangadók Dunaszerdahelyen? - A Sparta Praha elleni találkozók, ilyenkor egyetlen hely sem marad üresen a nézőtéren. Csapatunk legnagyobb ereje a tapasztalt labdarugókon kivül a közönség. Lelkes szurkolóink többsége minden hazai mérkőzésen magyarul buzditja a játékosokat. Hányan férnek be stadionjukba? - Most átépitik a nézőteret, mivel a 12 ezres befogadóképességű stadion lassan szűknek bizonyul... Magyar sportkapcsolataikról? - Gyakran járunk Tatabányára, Győrbe, s az utóbbi időben a veszprémiekkel is sokszor találkozunk. Ebben nagy szerepe van annak, hogy magyar nemzetiségű vidéket képviselünk Csehszlovákiában. Bizonyára figyelemmel kiséri a magyar labdarugást is. Milyennek látja az itt kialakult helyzetet? - Én csak a sajtóból kapok némi tájékoztatást a gondokról, s ugy érzem, olyan mély hullámvölgyben vannak, hogy még kis lépéseket is csak óriási erőfeszitéssel tehetnek - fejezte be nyilatkozatát Pecze Károly.+++
1989. február 2., csütörtök 08:35
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
|