|
 |
 |
 |

Milliomos japán kabinettagok
|

Tokió, 1989. február 2. csütörtök (TASZSZ) - A japán minisztereknek - összesen - mintegy két és fél milliárd jen vagyona van, ezen belül a kabinet tíz tagja száz millió jen feletti összegeket mondhat magáénak - ez derül ki a szerdai japán lapokból, amelyek a kormány jelentését ismertetik olvasóikkal.
A legmódosabb Okonogi Hikoszaburo építésügyi miniszter, aki 633,5 millió jennel rendelkezik, a sorban őt Szoszuke Uno külügy-, illetve Murajama Tacuo pénzügyminiszter követi 294, illetve 165 millió jenes vagyonnal. Takesita kormányfő 137 milliójával ugyanakkor ,,csak,, a hatodik helyet mondhatja magáénak e különleges rangsorban. A kormány jelentése a tagok egyéni bevallása alapján készült. Eszerint a milliókra a magyarázatot a húszfős kabinet tizenhat tagjánál részben a birtokukban lévő jelentős részvények adják. Ám kiderül az is, hogy a részvényeket nominális értékükön, s nem a piaci értéküknek megfelelően vették számba. A Jomiuri Simbun című napilap rámutat: a jelentés félrevezeti a közvéleményt, nem tükrözi a valós helyzetet, mivel nem vették számba a politikusok által megvásárolt ingatlanok csillagászati értékét és a kormánytagok családjainak vagyonát sem. A japán kormánytagok közül mindössze négy nyilatkozott úgy, hogy nem részvénytulajdonos. Hata Cutomu földművelési, erdőgazdasági és halászati miniszter 40 millió jenes vagyon birtokában lakonikusan így nyilatkozott: ,,Ha megszorulok, lesz mit a tejbe aprítani,,. +++
1989. február 2., csütörtök 06:47
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
|