|
|
 |
|
 |
Sütő András 2.
|
- Ha ragaszkodsz hozzá, foglald össze röviden...
Míg mesél, igyekszem nem nézni összevert, kíntól és gyötrődéstől
olykor eltorzuló arcát, a tekintet viszont akaratlanul is odatéved,
lopva végzi az elvadult erőszak leltárát.
alc. Meg sem kísérelték fékezni a tömeget
- Hétfőn volt, március 19-én, amikor a marosvásárhelyi RMDSZ
székházában rekedtünk s a padlásra menekültünk. Ott elbarikádoztuk
magunkat, hátha megmenekülünk. Két magasrangú tiszt, Judea ezredes
(Maros megye azóta leváltott potentátja, Cs.G.) és Scrieciu tábornok
határozott fölszóllítására ráálltunk arra, hogy katonai teherautóval
biztonságban elszállítsanak. Amennyiben ezt nem tennénk meg,
mondották, ők nem felelnek azért, hogy talán perceken belül a tömeg
ránkgyújtja a padlásfeljárót. Tehettünk-e egyebet? Szót fogadtunk.
Viszont ahogy mi kiléptünk, a tisztek eltűntek a szemünk elől. Azt
viszont láttam, hogy a védelmünkre kiszemelt katonák még csak meg
sem kísérelték akadályozni azt a tömeget, mely emberi mivoltából
kivetkőzve, örjöngve, késekkel és botokkal fölszerelten ránk vetette
magát a teherautón, amelynek szerintem már előre fel volt hasítva
kétoldalt a ponyvaborítása, hogy könnyebben lehessen hozzánk
férkőzni. Az ott elkezdődött tettlegességről már nincsenek egész
pontos emlékeim, mert az első hatalmas ütés után, amely a szememet
érte, már szinte érzéketlenné vált a testem a rúgások, egyéb ütések
alatt... Azt hiszem, a barátaim fölém borultak, védelmeztek, s így
ők is megkapták a maguk adagját... Érdekes lenne fölkutatni, mi lett
abból a listából, amit akkor állítottunk össze, amikor a padlástéren
ránk szállt az est sötétje, hadd maradjon nyoma, kik és hányan
voltunk ott. Ha netán bent égnénk, legyen nyoma a mi ottlétünknek.
Azt már nem tudom, hogyan képzelte, hová rejti el a listát, hogy ne
égjen el velünk együtt, bizonyára kidobta volna valamerre, az
ablakon mondjuk, de hát ha akkor ez volt az elgondolás... Különben
Judea ezredes, aki személyesen, szinte könyörögve mondta nekem,
jöjjön Sütő úr, menjünk ki innen, mert én vigyázok magára, és
rászólt az ordibáló félrészeg vagy egészen részeg, avagy egyáltalán
nem részeg, csak a gyűlölettől dühöngő hodákiakra és a többiekre,
hogy "dragii mei", "baietii mei", tehát "kedveskéim, fiacskáim"...
Na, hát az ő fiacskái, miközben vonultunk végig a termeken, a két
sornyi rendőr között, hol a rendőrök között alul rúgtak bennünket
sípcsonton, hol pedig a rendőrök feje fölött öklöztek belénk.
(folyt.)
1990. március 29., csütörtök 15:09
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|