Rendszerváltás és az MTI

	Az új Magyarország küszöbén
Utólag sem könnyű megítélni, hogy milyen volt egy korszak, s nem kevésbé nehéz felmérni, hogy milyen korszakban élünk. Mégis minden korszak gondolkodói kísérletet tesznek arra, hogy saját korukat minél pontosabban értelmezzék. Most sem lehet másképpen. Nekem az a véleményem, hogy az elmúlt évszázadokban itt, többnyire távol Európa centrumától minden nemzetnek legfeljebb száz évenként egyszer adódott olyan lehetősége, hogy háború, forradalom, polgárháború, vér nélkül békés úton hajtson végre rendszerváltást. Ha visszatekintünk a múlt századba, akkor csak az 1867-es kiegyezést hozhatjuk fel olyan példának, ahol a tárgyalóasztalnál dőltek el az alapvető kérdések. Ebben a században aztán a magyarságnak eddig egyetlen ilyen típusú esélye sem volt. Mostanáig. Mert a nyolcvanas évek vége az a ritka történelmi pillanat, amikor a társadalom legfontosabb erői nem tankokkal, hanem érvekkel akarják meggyőzni egymást. Végre tárgyalóasztalnál, ha nem is egészen normális alakú asztalnál születik meg a megegyezés. alc. Három jelentős politikai vonulat Érdemes feltenni azt a kérdést, hogy a mai Magyarországon milyen jelentős, s a társadalomban támogatásra találó politikai erők vannak. Erről azért is érdemes beszélni, mert nagyon sokan nehezen igazodnak el a különböző pártok, mozgalmak, szervezetek törekvései között. Ráadásul a politikai törésvonalak nem mindíg a pártok között, hanem többször a pártokon belül húzódnak. Véleményem szerint jelenleg mindössze három jelentős politikai vonulat látható, bár egyiknek sincs igazán letisztult neve és programja. Az egyik a szocialista (demokratikus szocialista ) irányzat, amely valószínűleg az MSZMP utódpártjaként szerveződik meg. S egyáltalán nem mindegy, hogy az MSZMP-ben veszi át a hatalmat vagy a régi pártból és egyúttal a hatalomból is kiszorulva válik a szocialisták reformpártjává. Ebben az új pártban nagyon sokan lesznek olyanok, akik az eddigi MSZMP-ben nem egyszerűen politikai alattvalók, hanem megtűrtek, félreállítottak, kiszorítottak voltak. A másik két irányzat egyértelműen ellenzéki. A szűkebb társadalmi körben ható csoportot nevezhetjük liberálisnak (neoliberálisnak, szociálliberálisnak?), noha számos esetben igen távol vannak a klasszikus liberális eszméktől. (folyt.) 1989. október 3., kedd 11:57
Vissza »

	Az új Magyarország 2.
Ebbe a politikai körbe sorolom a szabad demokraták, a fiatal demokraták és a szociáldemokraták többségét, sőt az MSZMP-ben lévő liberális programú tagokat is. Más pártokban, mozgalmakban is vannak képviselőik. Terészetesen azzal vitatkozni kell, ha egyes képviselőik úgy állítják be magukat, mintha az elmúlt évtizedekben csak ők lettek volna határozottan ellenzékiek. Híveik elsősorban azért csatlakoznak hozzájuk, mert mindenekelőtt magántulajdont, tiszta piacot, egyértelműen polgári társadalmat akarnak. Ez a szándék jelképesen úgy fogalmazható meg, hogy Magyarországot szeretnék áttolni Nyugat-Európába, valahova a Benelux államok mellé. A harmadik irányzat elkeresztelése is hátra van még. Jobb fogalom hiányában nevezzük őket centrumnak (nemzeti centrumnak, néppártiaknak?). Ebbe az irányzatba tartoznak a kisgazdák, a kereszténydemokraták, a Magyar Demokrata Fórum és a Magyar Néppárt tagjainak többsége. Velük rokonszenvezők szintén vannak más pártokban, szervezetekben. Abban a kérdésben nem vitatkoznak a liberális irányzattal, hogy vegyesgazdaság, piac, jogállam, demokrácia szükséges. Ezek a politikai követelések minden ellenzéki tömörülésnek alapvetően céljai. De nem olyan piacot akarnak, amely a tulajdon és a tőke nélküli munkaerők millióit végleg és még súlyosabb hátrányos helyzetbe hozzák. Egyáltalán a centrum pártok elsősorban a társadalmi hierarchia közepén és alján lévők politikai érdekképviselete, míg a liberálisok - olykor szándékaik ellenére is - a gazdasági, társadalmi, szellemi elitek érdekérvényesítésére törekedhetnek. A nemzeti centrum erői tehát egyszerre gondolkodnak hazában és haladásban, s úgy gondolják, hogy Magyarországot sem keletre, sem nyugatra nem lehet eltolni a térképen. alc. A politika fordulópontjai. Ha ezt a folyton alakuló három politikai irányzatot megkülönböztettük, akkor már könnyebben megérthető, hogy az elmúlt hónapok miért így alakultak a politikai alkuk során. Még azt érdemes tisztázni, hogy a békés átmenetnek nevezett rendszerváltásnak három fordulópontja volt, illetve lesz. Az első jelentős dátum idén május-június, amikor az MSZMP (elsősorban a reformszocialisták), az Ellenzéki Kerekasztal és a Harmadik Tárgyalófél megegyezett a tárgyalásokban és a tizenkét munkacsoportban elkezdték a sziszifuszi munkát. A második fordulópont, amikor augusztusban felgyorsultak a tárgyalások és most szeptemberben aláíródtak az első, legfontosabb politikai megegyezések és ennek nyomán a jelenlegi parlamenti ülésszak októberi fordulójában remélhetőleg elfogadják az alkotmánymódosítást, az új választási törvényt és a pártok működését szabályozó törvényt. (folyt.) 1989. október 3., kedd 11:58
Vissza »

	Az új Magyarország 3.
Itt tartunk most. Várhatóan a parlament kimondja, hogy a liberális szinezetű Magyar Népköztársaságnak hívott pártállamból olyan Magyar Köztársaság lesz, amelyben többpártrendszer van, a különböző tulajdonformák egyenrangúak, az ország kormányzója a teljesen legitim Országgyűlés és többek között az emberi szabadságjogok garantáltak. Ezzel az ellenzék jogilag lényegében eléri célját, mert a diktatúrából átlépünk a demokráciába. A harmadik és végső fordulópont majd az lesz, amikor várhatóan jövő február-márciusban a szabad választáson megválasztják az új parlamentet és megalakul a koalíciós kormány. De ez már az elért politikai megegyezések gyakorlati megvalósítása lesz. Ebből az is következik, hogy könnyen lehetséges: a megegyezés aláírásának dátuma, 1989. szeptember 18-a korszakhatárt jelentő nap lesz. Joggal tehető fel az a kérdés, hogy három szervezet miért nem írta alá ezt a megállapodást, ha az ilyen jelentős. Először is az előbbi elemzés után mindjárt látható, hogy az aláíró öt szervezet nem egyéb, mint a nemzeti centrum tagjai, míg a nem aláírók tulajdonképpen azonosíthatók a liberálisokkal. A szociáldemokraták a középen helyezkednek el, mert aláírtak ugyan, de a köztársasági elnök megválasztásának kérdésében fenntartást jelentettek be. alc. Pártérdek és nemzeti érdekek Mi lehetett a valódi érdekellentét a két különböző ellenzéki irányzat között? A fiatal demokraták és gyakran a szabad demokraták is ezt a kirobbant vitát hajlamosak úgy beállítani, hogy a kevésbé jó kompromisszumra is hajlamos aláírókkal szemben ők a következetesek, a nem megalkuvók, az MSZMP-vel nem lepaktálók. Sajnos ez a beállítás egyszerűen nem igaz. Mert a középszintű politikai tárgyalásokról beszámoló tömegkommunikációs fórumok segítségével az egész nemzet így vagy úgy nyomon követhette, hogy az aláírt megállapodást a kilenc ellenzéki párt, szervezet (tehát a későbbi nem aláírók is) olykor szinte mondatonként is megvitatva együtt és közösen fogadták el. Ami aláírásra került, kezdve az alkotmánymódosítástól a büntető törvénykönyv megváltoztatásáig, azzal az Ellenzéki Kerekasztal minden szervezete egyetértett. Ebből az is következik és ez a megállapodásban tételesen is szerepel, hogy az aláírók sem kötöttek alkut a munkásőrség, a pártvagyon, vagy az MSZMP munkahelyen való szerveződése ügyében. Akkor tehát mi történt? Egyrészt csupán annyi, hogy a nem aláírók csupán egy nem mellékes részletkérdésben nem voltak hajlandók a többi ellenzéki párttal, mozgalommal megegyezni. Ez pedig a köztársasági elnök megválasztásának ideje és módja. (folyt.) 1989. október 3., kedd 12:20
Vissza »

	Az új Magyarország 4.
Az aláíró centrum pártiak ugyanis azt gondolják, hogy a békés átmenet politikai védelme, a visszarendeződés megakadályozása érdekében az egyik valóságos garancia lehet, hogy nem csak a parlamenti választások után, hanem addig is, minél előbb szükség van egy államfőre, mégpedig közvetlen választással, ha már olyan sokan vitatják a jelenlegi országgyűlés legitimitását. A történészek még sokáig vitatják majd, hogy a megfigyelői státusban lévő FSZDL mellett érdemes volt-e a FIDESZ-nek és az SZDSZ-nek nem aláírni a legelső, legjelentősebb, a rendszerváltást politikailag megalapozó megállapodást. Egy azonban bizonyos, hogy az egész nemzet érdekei alapján és ezen belül a többséget jelentő ötökkel szemben semmiképpen sem volt politikailag korrekt és az átmenet szempontjából helyes, hogy a nem aláírást tudatosan arra használták ki, hogy az aláíró ellenzéki pártok politikai presztizsét csökkentsék és egyúttal saját pártjaiknak politikai előnyöket szerezzenek. Végképp elítélendő az, hogy például az MDF-fel szemben olykor igaztalan politikai vádak is elhangzottak, például az, hogy titkos paktumot kötöttek volna az MSZMP-vel. Ez a magatartás minden szempontból ellentétes az Ellenzéki Kerekasztal törekvéseivel. Legfeljebb abban reménykedhetünk, hogy az ilyenfajta előnyszerzést a parlamenti választásokon szavazó polgárok nem honorálják majd. Még jobb lenne persze az, hogy ez csak egy átmeneti konfliktus volna, s a további tárgyalások végeztével elkészülő teljes megállapodást már mindenki aláírná. Mert abban is bizakodnunk érdemes, hogy az MSZMP belső harcaiból, vitáiból azok a reformerők kerülnek ki győztesen, akik a nyitvamaradt kérdésekben is hajlandók lesznek a megegyezésre. Addig is, amíg eljutunk idáig, az a legfontosabb, hogy lehetőleg minél többen, de legalább a politizáló állampolgárok értsék a történelmi tétet, a döntés felelősségét és ne csak azért támogassák a megállapodás megkötését, mert az aláíró pártok, mozgalmak közül valamelyiknek tagjai, hanem elsősorban azért, hogy ez a békés, csendes forradalom sikerüljön és a magyarság Közép-Európában levegőhöz jusson és az új feltételek között sikeresen megkísérelhesse a gazdasági-társadalmi modernizációt, a nemzet újraépítését. (MTI-Press) ág/pé Varga Csaba 1989. október 3., kedd 12:21
Vissza » A hírhez kapcsolódik »