|
|
 |
|
 |
Beszélő: az új elit
|
München, 1989. augusztus 23. (SZER, Kommentár nélkül) - A
mikrofonnál Kasza László.
Szalai Erzsébet szociológus nagy figyelmet keltő tanulmányt írt
társadalmunk új elitjéről a Beszélő 27. számában. Rövidítés nélkül
olvassuk fel írását:
Az új elit. Manapság a politizáló közvélemény és a független
szervezetek nagy része legelsősorban a többpártrendszerre való
átmenet kérdéseivel foglalkozik. Stratégiák, taktikák, koalíciók
születnek e vonatkozásban. Az Ellenzéki Kerekasztal az MSZMP-t, mint
a hatalom kizárólagos birtokosát jelöli meg. Több független
szervezet a jelenlegi kormány lemondását követeli. Korábban sem
vitattam, ma sem vonom kétségbe a többpártrendszerre, a valóságos,
az esélyek egyenlőségén alapuló többpártrendszerre való áttérés
történelmi jelentőségét. Tudom, hogy az MSZMP-vezetés kezében még
mindig túl sok hatalom összpontosul.
Látom, hogy a jelenlegi kormány kapkod, nem ura a helyzetnek.
Többedmagammal félek a gazdasági összeomlástól, melyet politikai
robbanás, majd diktatúra követhet. Mégis úgy gondolom, hogy a
kérdések, a napi taktikai küzdelem, a látható politikai és gazdasági
hatalom bírálata, a rövid távú politikai alternatívák taglalása túl
sok energiát köt le.
A politizáló értelmiségiek és a független szervezetek túlságosan
sokat foglalkoznak a hatalom csúcsával és túlságosan keveset a
társadalomban végbemenő új, bár szabad szemmel még csak kevéssé
látható folyamatokkal. Miközben erejük igen nagy részét a
visszarendeződés megakadályozására fordítják, nem gondolják igazán
végig, mi lesz, ha e visszarendeződésre nem kerül sor. Mi lesz, ha a
választásokon jelentős pozíciókat szereznek. Pedig ez reális
alternatíva. (folyt.)
1989. augusztus 23., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Beszélő 27. száma - 1. folyt.
|
Ebben az évben egy döntésszociológiai vizsgálat kapcsán a
politikai, gazdasági élet számos szereplőjével volt módom
találkozni. Februárban jelent meg Hankiss Elemér: A nagy koalíció,
avagy a hatalom konvertálása című rendkívül gondolatébresztő cikke,
Valóság, 1989. február.
E két élmény hatására alighanem egyre erősebbé vált bennem az a
meggyőződés, hogy miközben a független szervezetek támadásának
középpontjában a hagyományos elit áll, születőben van, sőt a
színfalak mögül már elő is bújik egy új elit, mely rohamos tempóban
hódítja meg a politikai és gazdasági kulcspozíciókat.
Az új elit jellemzői és stratégiája. Hankiss Elemér szerint a
jelenlegi társadalmi folyamatok egyik lényegi vonása, hogy az állami
és pártbürokrácia tagjai a régi rendszeren belüli hatalmukat és
privilégiumaikat átalakítják az új rendszerben érvényesítendő
hatalomra és új privilégiumokra.
Az eddigiek miatt sokkalta nagyobb számban mennek át a
menedzseri - és ma még kisebb méretekben a vállalkozói - szférába,
az új piaci alapú rendszerbe, emellett megindult az állami és
pártbürokraták átvándorlása a kialakulófélben lévő piacgazdaság új
intézményeibe.
Az új bankok után minden bizonnyal következnek majd a holdingok
és más vagyonkezelő intézmények, részvénytársasági, igazgatótanácsi
státusok és így tovább. E folyamat teszi lehetővé a nagy koalíció,
vagyis a párbürokrácia közép és felső rétegei, az elemi bürokrácia
közép és felső rétegei, a nagy- és középméretű vállalatok és
szövetkezetek menedzserei, valamint a vállalkozói réteg közép és
felső szintjei közötti nem feltétlenül tudatos szövetség
kialakulását, mely több évtizedet is igénybe vehet. (folyt.)
1989. augusztus 23., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Beszélő 27. száma - 2. folyt.
|
Én a jelenlegi társadalmi, hatalmi folyamatok lényegét másban
látom. Ez elsősorban azon alapszik, hogy sem a pártbürokráciát, sem
az állami bürokráciát nem tekintem egységesnek. Sőt a jelenlegi
hatalmi szervezet lényegi vonásának éppen megosztottságukat tartom.
Egyik oldalon egy hagyományos rendpárt, a másik oldalon egy
alapvetőn - néhány kivételtől eltekintve - technokrata reformer
réteg, mely elsősorban a felvilágosult menedzserek és vállalkozók
érdekeit képviseli. Értelmezésem szerint a nagykoalíció 1988
májusában már létrejött. Ekkor kötöttek egymással szövetséget a
hagyományos rendpárt és a technokrata reformerek, és éppen most van
felbomlóban.
A technokrata reformerek és az általuk képviseltek lényegében
véve nem mások, mint a híres nevezetes beat-nemzedék, a nagy
generáció tagjai, akik a politikai vagy gazdasági hatalmi pozíciókat
már részben meghódították, a szakértelmet igénylő döntések
előkészítése valójában már a kezükben van. Sokan közülük jelentős
hivatali, banki, pénzintézeti, menedzseri pozíciót birtokolnak, és
most, a hagyományos rendpárti elit eltávolításával e folyamatot
szeretnék teljesen végig vinni. Vagyis azt állítom, hogy a régi
elitnek már nem nagyon lesz módja politikai hatalmának
konvertálására, jelenleg döntően a nagy generáció új elitet alkotó
csoportjainak előrenyomulása és a hatalmi pozíciókon való
osztozkodása folyik.
Az új elit sok szempontból különbözik a régitől. Pozitívuma,
hogy általában magas szintű szaktudással rendelkezik, a szakértelem
számára az egyik legfontosabb érték. Olyannyira fontos érték
azonban, hogy más értékeket szinte teljesen elhomályosít. Elsősorban
a társadalmi érzékenységet és ez nem véletlen. (folyt.)
1989. augusztus 23., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Beszélő 27. száma - 3. folyt.
|
A régi elit az 1956-os forradalom idején megtapasztalhatta a
társadalom erejét, és ezután több mint harminc évig félt tőle.
Miután a hatalomhoz görcsösen ragaszkodott, és az általa létrehozott
monopóliumok hatalmával nem tudott eredményesen szembeszegülni, e
félelem az ország eladósodásához vezetett.
Az új elitnek ezzel szemben nincsenek katartikus társadalmi
élményei. Tagjai 1956-ban jórészt még gyerekek voltak,
szocializációjuk egy atomizált, artikulátlan, szegregált apátiába
süllyedt társadalomban ment végbe. Szinte megváltozhatatlannak tűnt
számukra, hogy a változó komolyságú reformkezdeményezések a hatalom
felső régióiból indulnak ki. A politikailag érdekes dolgok -
legalábbis látszólag - a hatalom felső szintjein dőltek el. Ezért a
hatalmi ambícióval megáldott fiatal szakemberek úgy vélhették, elég
felfelé figyelni.
Nem a társadalomtól való félelmet hiányolom. Hiszen a régi elit
példája mutatja - és Bibó Istvántól is tudjuk -, hogy a politikában
a félelem rossz tanácsadó. Ráadásul a félelem ma már meg is jelent
az új elit tudatában. Ami hányzik, az a társadalom mély rétegeiben
zajló folyamatokra, mint politikai folyamatokra való kíváncsiság a
képesség és szándék a társadalmi empátiára, a valós társadalmi erők
figyelembevételére. Miután az új elit társadalom képe rendkívül
homályos és előítéletes, újdonsült félelmében túl sok a
kezelhetetlen, tárgytalan szorongás, társadalmi benyomásait nem
tudja igazán feldolgozni, racionalizálni. (folyt.)
1989. augusztus 23., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Beszélő 27. száma - 4. folyt.
|
Az új elit további fontos tulajdonsága a liberalizmus, a piac
iránti vonzódás. Demokrácia-igénye azonban nem igen terjed túl a
vállalkozók, menedzserek és az okos emberek szabadságának igenlésén.
A régi elit velejéig pragmatikus volt, de szükségét érezte annak,
hogy társadalmi elkötelezettségének látszatát keltse. Az új elit már
nem kíván ilyen illúziókat kelteni. Ha csak jóval kevésbé is, szinte
nyíltan vallja, hogy az alulról szerveződő társadalom gondolata
szerinte nevetséges idealizmus. Szeme előtt a mai Nyugat-Európa
lebeg, ahol gyakran utazik is, aminek persze előnyös következménye
az, hogy nem szereti az erőszakot, nincsenek militáns hajlamai.
Az új elit nemcsak különbözik, de egy igen fontos szempontból
hasonlít is a régihez. Ez a szocializációjának egyik további
sajátosságával függ össze. A Kádár-korszak magyar társadalmát
keresztül-kasul átszövő bürokratikus különalkuk rendszerében nőtt
fel, és ebben - ha akarta, ha nem - részt is kellett vennie előre
jutása során. Így vált a hatalom birtokosává vagy jóreményű
várományosává.
Az informális alkudozás képessége tulajdonságává vált, és ez
jelentősen gyengíti, gyengítheti piaci irányultságát. Az új elit
tagjai ebből a szempontból kettős kötődésű hősök. Különösen nagy
jelentősége van annak, hogy a régi elithez hasonlóan jól bejáratott,
informális kapcsolatrendszert építettek ki egymás között. Jelenlegi
- nem feltétlenül tudatos - stratégiájának lényege: kivárni, amíg az
erősödő társadalmi elégedetlenség bázisán a független szervezetek
kinyomják helyéből a régi elitet. Eközben ápolni a független
szervezetek tagjaival fennálló, részben már korábban kialakított,
személyes kapcsolatokat. (folyt. )
1989. augusztus 23., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Beszélő 27. száma - 5. folyt.
|
Az elmondottak nem jelentik azt, hogy az új elit teljesen
egységes lenne. Egyrészt több a fóka, mint a hal, a hatalmi
pozíciókért verseny folyik. Másrészt az új elit számos tagja -
különösen a kevésbé tehetségesek vagy a kompromittálódottak - inkább
félnek a radikális politikai változásoktól, mintsem kívánnák azt.
Nem tudják, kellenek-e majd. Ők hajlamosabbak a status quót
erősíteni. Mégis megfogalmazom azt a feltevést, hogy a jelenlegi
politikai folyamatok legalábbis nem mehetnének végbe az új elit erős
magjának, vezér egyéniségeinek akarata ellenére.
Mit várhatunk az új elittől? Politikai téren az erőt felmutatni
képes, nagy szellemi tekintélynek örvendő és/vagy nagy tömegbázissal
rendelkező pártokkal való aktív együttműködésre fog törekedni, sőt a
hatalom egy részét át kívánja majd azoknak engedni. Erre jó oka van.
Az ország gazdasága súlyos, akut betegségben szenved, és az új
kormány vagy kormányok hasonló kényszerpályán lesznek kénytelenek
mozogni, mint a jelenlegi.
Az egyik oldalon a nemzetközi hitelezők nyomása, amely az erre
vonatkozó illúziók ellenére véleményem szerint a többpártrendszerre
való áttéréssel és a régi elit kiszorításával sem fog jelentősen
enyhülni. A másik oldalon a növekvő belső feszültségek, a
nagyvállalati vezetők és érdekképviselőik nyomása, valamint a
lakosság egyre artikuláltabb formát öltő elégedetlensége. (folyt.)
1989. augusztus 23., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Beszélő 27. száma - 6. folyt.
|
Ebben a helyzetben az új elitnek elemi érdeke a felelősség
megosztása, és ez olyannyira erős érdek, hogy ezért még hatalma
megosztására is hajlandó lesz. A jelenlegi vezetés pillanatnyilag
csak a felelősséget kívánja megosztani, a hatalmat nem. Másrészt
azért is utat fog engedni felfelé az erős pártoknak, hogy azok ne
lefelé, a társadalom felé mozogjanak. Igyekezni fog az erőt
felmutatni, képes pártokat a saját szövetségesévé tenni, hogy azok
ne váljanak a társadalom, az egyenként gyengék de együttesen erősek
szövetségeseivé. Ha ez a koalíció így létrejön, akkor az érdekeiket
nem, vagy csak gyengén artikulálni képes rétegek teljesen kívül
rekedhetnek a politikai arénán.
Az új elit tehát egy szinte megoldhatatlanul nehéz helyzetben
lévő gazdaságot örököl. Ha csak rajta múlik, és gazdasági
filozófiájához, tulajdoni ideológiájához sikerülne megnyernie az
erős pártokat, akkor a magyar gazdaság egyik legalapvetőbb
problémájával, a túlcentralizált, monopolizált nagyvállalati
szervezettel nem fog tudni, illetve akarni megbirkózni, mely
tapasztalataim szerint majdnem hasonló módon ragaszkodik
nagyvállalati vezető tulajdon jogaihoz, mint a régi. Ennek gazdasági
alapja az, hogy a nagyvállalati szerkezet megtörése rövid távon
inkább veszteségeket, mint többletforrásokat eredményez, és
közvetlenül ronthatja a gazdaság külső egyensúlyi helyzetét.
A tőkés export jelentős részét nagyvállalatok állítják elő és
termelésük potenciálisan nagy mennyiségű tőkés importot helyettesít.
Az eddigi tapasztalatok szerint a nagyvállalati szerkezetet felülről
nem lehet megtörni, a nagyvállalati kereteket alulról az egyes
gyárak, gyáregységek szintjéről feszítő erő koncentrálása, az azokra
való támaszkodás pedig a bürokrata új elit gondolkodásmódjától
idegen. (folyt.)
1989. augusztus 23., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Beszélő 27. száma - 7. folyt.
|
A nagyvállalati problematika megoldását a bürokrata új elit a
külföldi tőkétől, valamint a tulajdonosi és üzemeltetői funkciók
szétválasztását célzó tulajdonreformtól várja, ezekben azonban a
magam részéről nem igen hiszek. Ami a külföldi tőkét illeti, nem
gondolom, hogy - esetleg számos kivételtől eltekintve - tömeges
érdeklődést fog mutatni a teljesítményeiben meglehetősen gyenge
magyar nagyipar iránt. Nem beszélve az anyagi infrastruktúra
lepusztulásáról és a pénzügyi infrastruktúra kialakulatlanságáról.
Legfőképpen pedig a társadalom belső állapotáról, a szociális
elégedetlenség nyílt vagy burkolt fenyegetéséről.
És ha a tényezők összességükben nem lennének perdöntőek, a
bürokrata új elit akkor is szembetalálná magát a nagyvállalati
menedzser új elit ellenállásával, és ez általában is akadálya a
tulajdonosi és üzemeltetői funkciók szétválasztásának. Úgy látom, a
szétválasztást, ha egyáltalán lehet, jórészt csak formailag lesz
képes a bürokrata új elit véghezvinni. Ezen nem nagyon változtat az
a valószínű lehetőség sem, hogy az állami, pénzintézeti, banki,
vállalati tulajdonlás bonyolult hálózata fog kialakulni. Ez arra
ugyan nem lesz alkalmas, hogy a nagyvállalati vezetők feletti
tulajdonosi kontrollt jelentősen megerősítse, szentesíteni,
intézményesíteni fogja viszont a gazdaság kulcspozícióit elfoglaló
új eliten belüli szövetséget. (folyt.)
1989. augusztus 23., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Beszélő 27. száma - 8. folyt.
|
Az új elit a gazdasági mechanizmust fel fogja ruházni a modern
piac- és pénzgazdálkodás összes létező kellékével: részvény,
kötvény, tőzsde stb. A valódi piaci viszonyok kibontakoztatásában
azonban lényeges előrehaladás nem várható. Egyrészt azért nem, mert
átmentődik a nagyvállalati szerkezet, és így a hazai piacot továbbra
is monopóliumok uralják majd. Másrészt fennmarad a nagyvállalati
szféra alku-ereje, és az új eliten belüli körök változatlanul
informális, ellenőrizhetetlen különalkukat fognak kötni egymással.
A várható változások jórészt formaiak. Már ma látható a bankok
szerepének növekedése és az állami bürokrácia azon törekvése, hogy a
bankok egyedi befolyásolásán keresztül szabályozza a vállalati
szféra működését. A szabályozó alkut valószínűleg kamat és osztalék
alku, a költségvetési támogatást kedvezményes bankhitel váltja fel.
Nem említettem eddig a bürokrata új elit nagy reményét, a
magántőke térhódítását. Ez a folyamat javíthatja a gazdaság
teljesítményét, de jelenlegi nagyságrendjét és szétaprózottságát
nézve nem hiszem, hogy alapvető megoldást hoz az elkövetkező 10-15
évben.
A reprivatizálásban rejlő lehetőségeknek is megvannak a
korlátai. Egy valóban jelentős reprivatizálást csak nagy mennyiségű
hitel közvetítésével lehetne végrehajtani, ennek azonban nincsenek
komoly nagyságrendű külső és belső forrásai. Ha viszont fedezetlen
hitelekkel teremtenek forrást, akkor - legalábbis rövid távon -
olyan nagyságrendű inflációt gerjesztenek, hogy az a gazdaság
szétesését és a társadalmi feszültségek elviselhetetlen fokozódását
idézheti elő. (folyt.)
1989. augusztus 23., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Beszélő 27.száma - 9. folyt.
|
A reprivatizálás spontán módja lehet, hogy a vállalati
menedzserek egy része a vállalatokból kiszivattyúzott növekvő
magánjövedelmét tőkésíti, és előbb-utóbb önálló vállalkozásba kezd.
Ez azonban az új elit kétlakiságra való hajlama. A kétlakiságból
származó előnyök vonzása miatt valószínűleg nem lesz gyakori.
Az ország gazdasági teljesítménye nem fog számottevően javulni,
sőt inkább a válság elmélyülése valószínű. Ugyanakkor a jövedelmi
különbségek ugrásszerű növekedése várható, de ez alapvetően nem a
piac értékítéletét fogja tükrözni. Az új elit várhatóan
nyugat-európai életszínvonalat ér el. Az egyik legjövedelmezőbb
terület az "új" gazdasági mechanizmus pénzügyi és vállalati
intézményrendszerének kialakításában való részvétel lesz. A másik
oldalon megjelenik a tömeges szegénység.
Nem kizárt, hogy a gazdasági lecsúszás folyamatának
megállítására a bürokrata új elit reform-diktatúra bevezetésével fog
próbálkozni. Ennek feltétele az erős pártok megnyerése. Célja a
nagyvállalati menedzser új elit letörése, vagy kompromisszumra
kényszerítése, az éleződő szociális elégedetlenség elfojtása és a
külföldi tőke tömeges importja. Ha jól értem, ezt az utat nevezi
Boszka Éva technokrata variánsnak Reformzsákutca cimű tanulmányában.
Századvég, 1988. 6-7. szám.
Ez azonban szerintem nem valószínű. Még ha az erős pártok
megnyerése, valamint a nagyvállalati menedzser új elit leszerelése
sikerülne is, és az érdekeit nem, vagy csak gyengén artikuláló
rétegeket kívül lehetne is rekeszteni a politikai arénán, az elitek
demokráciáját és a külföldi tőke biztonságát gyakori éhséglázadások
zavarnák meg.
Úgy gondolom, a társadalom lázas állapota előbb riasztaná el a
valóban jelentős nagyságrendű külföldi tőkét, mintsem hozadékából
jól lehetne lakatni a szegényeket és a kettészakadó középosztály
nagyobbik, lefelé tartó rétegét. (folyt.)
1989. augusztus 23., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Beszélő 27. száma - 10. folyt.
|
Az elégedetlenség letörése kemény, kíméletlen módszereket
igényelne. Ezek azonban a Nyugatot járt új elittől idegenek, és az
erős diktatúrát a nyugati politikai közvélemény - melynek
értékítélete az új elit számára fontos - sem nézné jó szemmel. Végül
az új elit erejének gyengülése várható, mivel a gazdasági és
szociális feszültségek erősödésével éleződni fognak belső
konfliktusai. Nem lesz tehát sem radikális reform, sem diktatúra.
Ami várható, az egy autoritárius, de nem diktatórikus politikai
berendezkedés, és a társadalom alapvetően rendies jellegének
fennmaradása nyugat-európai színekben. Ez a rendszer azonban a
szociális feszültségek egyre erőteljesebb növekedése miatt
valószínűleg nem lesz tartós, de társadalmi empátia hiányában
fenyegetettségét az új elit várhatóan nem fogja időben felismerni.
(Itt egy szakaszon orosz beszéd hallható.)
...árnyaltabban megfogalmazva: miben és meddig támogatják az új
elitet, és a társadalmon belül mely rétegekre kívánnak támaszkodni.
Még az első megfogalmazás indulati, a második racionális és két
dolgot jelent.
Egyrészt az, hogy a reális cél nem az új elit térhódításának
megakadályozása, hanem hatalmának jelentős korlátozása, és még e
korlátozott hatalomnak is erős társadalmi kontrollja. Meggyőződésem,
hogy az új elit számos kiemelkedő szaktudású, tehetséges tagjának
aktív közszereplése nélkül a társadalom csak igen nehezen találna
kiutat a válságból. (folyt.)
1989. augusztus 23., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Beszélő 27.száma - 11. folyt.
|
A másik: ha a független szervezetek komolyan nyitni akarnak a
társadalom felé, akkor legelőször is világosan meg kell határozniuk
a társadalmon belüli vonatkoztatási csoportjaikat. A független
szervezeteknek, illetve vezetőknek tudatában kell lenniük, hogy
legalábbis nem mentesek teljesen az új elittől, sőt némely
vonatkozásban a régire jellemző attitűdöktől.
Erre utal többek között az, amivel írásomat indítottam: a
független szervezetek túlságosan sokat foglalkoznak a
csúcshatalommal és túlságosan keveset a társadalom mély rétegeiben
végbemenő folyamatokkal. Részben ennek következménye az, hogy
programjaik általában az ideális társadalom, többnyire Nyugat-Európa
képét vázolják fel, de nem foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy az
ideális társadalom felé vezető úton a társadalom mely rétegeinek
mely attitűdjére, szándékaira, törekvéseire építenek. Általában azt
tapasztalom, hogy miközben elsősorban szimbólumaikban túlságosan is
alkalmazkodnak a társadalom indulataihoz, nem kíváncsiak eléggé a
társadalomban felhalmozódott tudásra, a társadalom különböző
rétegeinek racionálisan is megfogalmazódó igényeire és szándékaira.
Ez persze csak részben jogos kritika. A társadalom nagy része ma
még hallgat. Nem szerveződik, nem nyilvánította ki akaratát, de
talán éppen ennek a katalizálása lenne a független szervezetek egyik
legfontosabb feladata. Erre pedig nem biztos, hogy a szűk szakértői
körök által kidolgozott, szépen kicsiszolt programok a
legalkalmasabbak. Erre csak alulról szerveződő társadalmi mozgalmak
képesek. Nem kizárt ezek megjelenése az egyes pártokon belül, de
igen fontos lenne sok számú, pártoktól független társadalmi mozgalom
elindulása is. (folyt)
1989. augusztus 23., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Beszélő 27. száma - 12. folyt.
|
Egyetértek mindazokkal, akik szerint a jelenlegi társadalmi,
gazdasági és morális válság megoldásának egyik kulcsfeladata a
tulajdonviszonyok radikális megváltoztatása. Pillanatnyilag az
állami bürokrácia és a vállalati menedzserek folytatnak egymással
éles küzdelmet az államinak nevezett szféra tulajdonlásáért, a
társadalom feje felett. Ha a társadalom és a független szervezetek
hagyják, akkor valószínűleg kompromisszumra fognak jutni, ami
alapvetően nem lesz más, mint a már meglévő viszonyok szentesítése,
illetve új mezbe öltöztetése. Ez pedig nem sok jót ígér.
A jelenlegi helyzetben az egyetlen megoldást abban látom, ha a
vagyonkezelő szervezetek a külföldi tőke és a magánvállalkozások
mellett a magyar gazdaság tulajdoni palettáján az alulról induló
kezdeményezések útján létrejövő önigazgatói tulajdon is megjelenhet.
Szemben a jelenlegi vállalati tanácsokkal, amelyek lényegében véve a
vállalati menedzserek tulajdonjogait szentesítik.
Több szempont is szól emellett. Egyérszt, ha meglehetősen
bizonytalanul artikulálva is, erre ma mutatkozik társadalmi igény,
ami nagyrészt az 1956-os hagyományból fakad. Bármilyen kiváló
kormány kezébe kerülne is az ország vezetése, a társadalom széles
rétegei számára még viszonylag hosszú ideig nem ígérhet jelentős
anyagi gyarapodást. Arra viszont lehetőséget teremthet, hogy azoknál
az államinak nevezett vállalatoknál, ahol erre igény van, a dolgozók
meghatározott feltételek mellett saját kezükbe vehessék sorsuk
irányítását. (folyt.)
1989. augusztus 23., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Beszélő 27.száma - 13. folyt.
|
Másrészt az önigazgatói kezdeményezéseknek nagy szerepük lehet a
nagyvállalati szféra szétesésére megérett részének alulról induló
decentralizálásában.
Végül, de nem utolsó sorban nem lenne jó, ha az ország vezető
erői is elkövetnék azt a hibát, hogy más országok viszonyait akarják
egy az egyben felülről beültetni a társadalomba. Csakis a
tulajdonformák sokfélesége, teljes egyenjogúsága és piaci versenye
teszi lehetővé azt, hogy végre maga a társadalom válasszon, és akár
tévedések árán is kiküzdje az önmaga számára legmegfelelőbb
viszonyokat.
A jelenlegi helyzet bonyolultsága abban rejlik, hogy egyszerre
kell meghaladnunk a régit és megtalálnunk a fejlődés szerves útját.
Tudomásul kell vennünk, hogy egy huszárvágással nem helyezhetjük át
magunkat Nyugat-Európába. Csakis a társadalom már ma létező
adottságaira építve indulhatunk el egy demokratikusan működő
politikai rendszer és egy piaci alapokon működő gazdaság pillérein
nyugvó társadalom felé.
Eörsi Istvánnal értek egyet: harmadik helyzet van. +++
1989. augusztus 23., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|