|
|
 |
|
 |
Visszatelepülők Magyarországra
|
München, 1989. augusztus 20. (SZER, Zene, szó) - A mikrofonnál
Antal János. Maradjunk a menekülteknél. Pontosabban a magyar
menekülteket érintő osztrák intézkedések következményeinél. Többen
ugyanis a hazatérés gondolatával foglalkoznak, sőt néhányan már meg
is tették ezt a lépést. A most következő telefoninterjú a hazatérés
utáni helyzetet szerette volna feltérképezni. Krassó Györggyel
beszélgetek, a Magyar Október Párt vezetőségének tagjával, de
ezúttal nem pártpolitikáról, hanem a magyar menekülteket érintő
osztrák intézkedésekről és azok várható hatásáról lesz szó.
- A te eseted példa értékű, mert noha nem Ausztriából, hanem
Angliából érkeztél haza, te is politikai menekültként éltél
külföldön. Az ausztriai rendelkezések szigorodása valószínűleg több
magyar állampolgárt is hazatérésre kényszerítene, bár többségük nem
látja világosan, hogy mi várja őket otthon. Téged hogyan fogadtak
Magyarországon? Elsősorban a hatóságok magatartására vagyok
kíváncsi.
- A fogadtatásom egy kicsit furcsa volt, de meg kell mondanom,
hogy az ő számukra is valószínűleg különös volt. Június 12-ikén
érkeztem haza azzal a magyar útlevéllel, amellyel három és fél évvel
ezelőtt eltávoztam. Előtte ugyanis menekültútlevelemet visszaadtam
az angol hatóságoknak, hiszen az Magyarországra nem volt érvényes.
Módom lett volna ugyan kapni a magyar követségtől egy olyan vízumot,
amelyet nem ütnek be a menekültútlevélbe, és így nem derült volna
ki, hogy Magyarországon jártam, de ezzel a lehetőséggel nem kívántam
élni. (folyt.)
1989. augusztus 20., vasárnap
|
Vissza »
|
|
- Visszatelepülők Magyarországra - 2/1. folyt.
|
A Ferihegyi repülőtéren a rutin-útlevélvizsgálat során
nézegették az útlevelemet, és megkérdezte a határőr, hogy hol van
itt a kiutazási engedély, vagy hát hogy van ez, hiszen 1985-ös
pecsétet talált benne, közöttük nyugati pecséteket. Mondtam neki,
hogy 1985-ben jöttem el, és 1986-ban lejárt a kiutazási engedély.
Ezután kicsit barátságtalanabb lett a légkör. Megkérdezte:
elfelejtett visszajönni? Mondtam: nem felejtettem el visszajönni,
látja hogy itt vagyok. Akkor telefonált, jött egy feljebbvalója, ő
is nézegette az útlevelet, elvették, azt mondták, hogy üljek le a
tranzitban és várjak.
Nem volt túl barátságos, de azt hiszem, hogy túl barátságtalan
sem volt a fogadtatás. Körülbelül másfél óra hosszat vártam, közben
néhányszor odajöttek, adatokat kérdeztek, kitöltöttek egy kérdőívet.
Végül elvették az útlevelet, egy kis papírt kaptam helyette, amelyre
az volt írva: okmányát bevontuk, és ez az igazolás a hazatéréséig,
tehát lényegében csak néhány órára a személyazonosságának
igazolására szolgál. Hozzátették, hogy 48 órán belül jelentkezzem az
utolsó lakóhelyem szerinti rendőrségen, hogy visszakapjam az
utiokmányt.
- Felmerül itt néhány fontos kérdés, főleg ami a személyi
jogokat illeti. Például az említett személyi okmányok és a külföldi
utazások, tehát az útlevél kérdése. Számolhatnak-e valamilyen
hátrányos megkülönböztetéssel a hazatérők? Melyek a te személyes
tapasztalataid?
- Kezdjük először nem a személyes tapasztalattal - azzal majd
folytatom - hanem az általános jogi szabályozással. Pillanatnyilag
még a régi útlevél törvényerejű rendelet van érvényben, amely azt
mondja ki, hogy aki nem tartotta be a kiutazására megszabott
megengedett határidőt - és nem jött akkor vissza -, az
szabálysértést követ el. Tízezer forintig terjedő pénzbírságra
büntethető és az útlevele bevonható téli időtartamra. (folyt.)
1989. augusztus 20., vasárnap
|
Vissza »
|
|
- Visszatelepülők Magyarországra - 2/2. folyt.
|
Ezt a jogszabályt alkalmazzák is. Tudok olyan személyről, aki
idén márciusban érkezett vissza, útlevelét elvették, és hivatalos
értesítést kapott, hogy útlevelét bevonják a szabálysértés miatt.
A helyzet azonban valamelyest megváltozott. Nem a jog, hanem a
gyakorlat. Egyrészt azért, mert júniusban, Nagy Imre temetésekor
ország-világ előtt megígérték, hogy senkinek nem lesz abból
semmiféle joghátránya hogyha hazatér, másrészt pedig az általad
említett ausztriai helyzet miatt, ahol először nagyon ködös
nyilatkozatok hangzottak el a magyar tömegtájékoztatásban arról,
hogy méltányosan fogják alkalmazni a jogszabályokat, de konkrét
ígéreteket nem tettek. Volt azonban egy televíziós műsor, ahol
rákérdezett - ha jól emlékszem a belügyminiszter-helyettesre - a
riporter, hogy az utazási jogból ki lesznek-e zárva azok, akik most
visszatérnek. Némi köntörfalazás után azt válaszolta, hogy nem
lesznek kizárva.
Visszatérve az én esetemre, akkor elvették az útlevelet, és
jóllehet 48 órát mondtak annak visszaadására, az I. kerületi
rendőrségen még valószínűleg mindmáig sem tudnak semmit az
útlevelemről. Legalábbis háromszor voltam náluk és nem hallottak
semmit erről. Hat hétig nem is történt semmi, jóllehet 30 nap az
ilyen ügyek elbírálásának határideje. Hat hét után én jelentkeztem
telefonon a Belügyminisztérium útlevélosztályán, ahol néhány nap
türelmet kértek, majd amikor megint felhívtam őket, akkor azt
mondták, hogy már kiment egy idézés a számomra, amit nem kaptam meg.
Mert a lakásomat elvették és oda már hiába küldték az értesítést.
(folyt.)
1989. augusztus 20., vasárnap
|
Vissza »
|
|
- Visszatelepülők Magyarországra - 3. folyt.
|
Bementem a Népköztársaság útja 93-ba, ahol rendkívül udvariasan
fogadtak, és meghosszabbították a korábbi útlevelemet, s beütötték a
világútlevél pecsétet. Tehát az én ügyem igen kedvezően intéződött
el. Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy példa értékű-e, remélem,
hogy az. Én elég ismert ember vagyok, s ezért lehet, hogy engem
másként bíráltak el. Az a néhány ember, akivel sikerült találkoznom
azok közül, akik Ausztriából kényszerűen visszatértek, még nem
tudják, hogy vissza fogják-e kapni útlevelüket.
- Különben tanácsi lakásban éltek, mielőtt távoztak volna az
országból. Mi történik ezekkel a lakásokkal, visszakaphatják-e a
hazatelepülők ezeket a lakásokat?
- Azok, akik nem jártak el "kellő körültekintéssel", hiszen a
legtöbben valahogy lebiztosították a lakást, bejelentettek oda
valakit, vagy családtagjuk ott maradt, nekik nincs ilyen
problémájuk. Akiknél más volt a helyzet, a lakást elhagyták, azoknak
a helyi tanács lakásosztálya általában igénybe vette a lakását.
Azért mondom, hogy általában, mert ezek az ügyek elég lassan
intéződnek, és még egy olyan feltételezés is általános, hogy csak
akkor veszik igénybe, amikor már megvan az emberük, hogy kinek
utalják ki.
Az én esetemben ez három évig váratott magára, és tavaly
novemberben vették igénybe a lakást. Elég csúnya eljárás keretében:
a szabályos bejelentéssel már évek óta benn lakó személyeket
"rosszhiszemű, jogcím nélküli lakáshasználónak" minősítve egyik
napról a másikra utcára tették, és kiutalták a lakást másnak. Akinek
kiutalták, annak nem sikerült megtudnom még a nevét sem, mert
különös módon a kiutalás után 9 hónappal még mindig nem lakik a
lakásban. Úgy látszik, nem volt nagyon rászorulva. (folyt.)
1989. augusztus 20., vasárnap
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Visszatelepülők Magyarországra - 4. folyt.
|
Ez az eljárás jogszerű, de az előbb említeni akartam azt az
útlevéllel kapcsolatban, hogy közben új útlevéltörvény-tevezet
látott napvilágot a sajtóban, amelynek továbbra is vannak csúnya
oldalai. Például a rendőrség változatlanul megtagadhatja az útlevél
kiadását, vagy bevonhatja azt, holott az lenne a jogszerű, ha csak
bíróságnak lenne erre joga. De mindenképpen el kell mondani, hogy ez
az útlevélrendelet már korlátlan külföldi tartózkodást tesz lehetővé
az útlevéltulajdonos számára. Mármost ezt azért említem, mert nem
jelent meg új lakásrendelet-tervezet, de azok az alap-jogszabályok,
amelyek a jelenlegi lakásrendelkezésre épülnek, megszűntek, hiszen
ma már nincs olyan, hogy valakinek két vagy három hónapon belül
vissza kell térnie az országba. A világútlevél öt évig érvényes.
A lakással kapcsolatos jogszabályok ezzel szemben erre a korábbi
kádárista rendelkezésre építve a lakás igénybevételét teszik
lehetővé azok számára, akik nem jöttek vissza. Tehát itt voltaképpen
átmeneti állapot van, amikor ezeket a szabályokat nagyon méltányosan
kell alkalmazni. Úgy tűnik azonban, hogy lakásügyekben már csak a
nehéz lakáshelyzet miatt is ezt egyáltalában nem méltányosan
alkalmazzák, legalábbis az én esetemben igencsak rosszindulatúan
alkalmazták. Mármost hogy milyen megoldást tud a visszatérő találni
a helyzetére, az nehezen megmondható. Én például néhány nappal
ezelőtt beszéltem az I. kerületi tanács lakásosztályának a
vezetőjével, és megmutattam neki, hogy a személyi igazolványomban a
Fő utca 37/b., 5. emelet 1. számú lakás szerepel állandó bejelentett
lakásként. (folyt.)
1989. augusztus 20., vasárnap
|
Vissza »
|
|
- Visszatelepülők Magyarországra - 5. folyt.
|
Feltehetően most már egy másik ember személyi igazolványában is
szerepel ez a cím, tehát kettőnknek van ugyanaz az állandó
bejelentett lakása. Megkérdeztem tőle egy meglehetősen ellenséges
beszélgetés után, hogy akkor most hivatalosan mondja meg nekem, én
hol lakjak. Költözzem be az ő szobájába, vagy pedig törjek be a
korábbi lakásomba, minthogy magánlaksértést nem követhetek el. Annál
kevésbé, mert én nem is kaptam határozatot arról, hogy elvették a
lakást. Ő azt mondta, hogy egyiket sem tanácsolja, de semmilyen
tanácsot nem tud adni, és nem is akart adni.
Én úgy gondolom, hogy ezekben a kirívó esetekben, amikor a
legutolsó hónapokban vettek el egy lakást, tehát akkor, amikor már a
disszidens fogalma állítólag megszűnt, ezek esetében vagy a korábbi
lakás visszaadása, vagy egy másik lakással való kárpótlás lenne
elvárható, különösen amikor a hatóságok azt mondják, hogy semmilyen
hátrány őket nem éri visszatérésükkor.
- Köszönöm a beszélgetést Krassó Györgynek.
Szeretném hozzátenni, hogy az interjút még azelőtt készítettem,
mielőtt megjelentek volna a hazatért egykori menekültek
megbüntetéséről szóló hírek. Ennek ismeretében már korántsem olyan
rózsás a helyzet. Úgy látszik, a magyar hatóságok számára kétféle
törvényesség létezik: egy a nyilvánosság, egy pedig a felettes
szervek felé. +++
1989. augusztus 20., vasárnap
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|