|
 |
 |
 |

Részletes tájékoztató az autópálya-használati-díjról és az útalapról
|

1989. április 6., csütörtök - A Közlekedési, Hírközlési és Építésügyi Minisztériumban Nagy Ervin miniszterhelyettes tájékoztatta az újságírókat csütörtökön az autópálya-használati-díj és az útalap bevezetésének részletkérdéseiről. Elmondta: a díj bevezetését kényszerhelyzet indokolja. Egyre fejlődik a motorizáció, ugyanakkor a 60-as években megindult hazai autópálya-építés - pénzhiány miatt - csak nagyon lassú ütemben halad előre. A május 1-jei, igen közeli határidő oka: el kívánták kerülni a folyamatban lévő út- és hídépítések munkálatainak leállítását. A szerdai bejelentésnek megfelelően a nyári idegenforgalmi idénydíj (július-augusztus-szeptemberre) 800 forint lesz személygépkocsinként, az I., a II. és a IV. negyedévre pedig 700-700 forint. A teljes évre szóló bérlet 1500 forintba kerül. A tehergépkocsikra és az autóbuszokra különböző tarifákat állapítottak meg. A legmagasabb éves díj összege 18 ezer forint lesz. A motorkerékpárosok éves díja 500 forint. A használati díj megfizetését címke igazolja, amelyet a szélvédőre kell ragasztani. Az útellenőrök távcsővel, fényképezőgéppel kísérik figyelemmel a forgalmat. Azok, akik az autópályát használják, de nem fizették meg a díjat, tízszeres büntetést fizetnek. A kormány döntött - jelentették be a tájékoztatón - az útalap létrehozásáról is. Ennek a pénzalapnak része lesz az autópálya-használati-díj. Az útalapot a közutak fejlesztésére, fenntartására fordítják. (MTI)
1989. április 6., csütörtök 13:07
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|