|
 |
 |
 |

KNEB-vizsgálat az állami lakások értékesítéséről (2. rész)
|

A felmérés adatokat is felsorakoztat megállapításának alátámasztására. Eszerint 1982 és 1987 között Budapesten 11.721 lakást kívántak megvásárolni. A tanácsok végrehajtó bizottságai ez idő alatt 10.134 lakás eladását hagyták jóvá, de mindössze 6.865 esetben adtak megbízást annak előkészítésére. A vizsgált településeken a vételi szándék bejelentésétől a szerződés megkötéséig általában 8-14 hónap telt el, ám számos kirívó példa is akadt: Sopronban 36, Szegeden 22-23 hónap volt az átfutási idő. A leggyorsabban Győrött és Békéscsabán bonyolították le az eljárásokat, ott 6 hónapon belül is lehetett szerződést kötni. A tanácsok elsősorban a vegyes tulajdonú, valamint a magas fenntartási költségű lakásokat kívánták áruba bocsátani. Ugyanakkor - a bérlők kezdeményezésére - kizárólag a közepes vagy annál jobb műszaki állapotú, legalább komfortos lakásokat adták el. A több évtizeddel ezelőtt felújított lakások iránt viszont nincs kereslet. A jó állapotú ingatlanok értékesítésével azonban csökkennek a bérleti díjból származó tanácsi bevételek, s túlsúlyba kerülnek a karbantartásra szoruló épületek, amelyek felújítása továbbra is a kezelő szervek feladata. A lakásgazdálkodásban napjainkban óriási feszültség tapasztalható a tanácsoknál - állapítja meg a vizsgálat. Míg az új és megüresedő lakások kiutalásánál elsődleges szempont a rászorultság, addig az értékesítésnél e szempont nem érvényesíhető. A lakással nem rendelkezők, illetve magánerőből lakáshoz jutók véleménye szerint a tanácsi lakások megvásárlása ismét egy szűk réteget hoz előnyösebb helyzetbe. (MTI)
1989. január 22., vasárnap 20:25
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|