|
 |
 |
 |

A KNEB első félévi ellenőrzési terve (2. rész)
|

Az ellenőrzés során figyelembe veszik, hogy a munkaerő-helyzet területenként igen eltérő. Az országosan még mindig jelentős munkaerő-kereslet ellenére egyes körzetekben - különösen a gazdaságilag elmaradott térségekben - nehéz az elhelyezkedés. A feleslegessé vált dolgozók átképzése lassan halad, bár a jogszabályok és a központi források már korábban megteremtették ennek lehetőségét. A vizsgálat mindenekelőtt ezek okaira igyekszik fényt deríteni. A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság 12 esztendővel ezelőtt már megvizsgálta a gyógyvizek hasznosítását, s ennek eredményeként kormányhatározat született a további tennivalókról. Most áttekintik e jogszabály - s ezzel együtt a Gazdasági Bizottság 1985-ös határozata - végrehajtását, különös tekintettel arra, hogy augusztusban hazánk nemzetközi gyógyidegenforgalmi konferenciának ad otthont, így e tapasztalatok széles körben hasznosíthatók. Ugyancsak foglalkozott korábban a KNEB a demográfiai változások hatásával, az általános iskolákat érintő feladatokkal. A nagy létszámú korosztály mostanában kezdi meg középiskolai tanulmányait, olyan időszakban, amikor a tanintézetekkel szemben a tartalmi követelmények is növekednek. Bár az elmúlt két esztendőben több mint ötszáz tanterem épült, a jövőben továbbra is zsúfoltságra kell számítani. Ezek ismeretében most arról tájékozódnak, hogy a Művelődési Minisztérium, a tanácsok és a középfokú intézmények felkészültek-e a következő tanévekre, s milyen intézkedéseket tesznek a nevelő-oktató munka színvonalának fejlesztésére. Az idén számba veszik a rendőri szervek anyagi-műszaki és technikai feltételeit is. Mindenekelőtt megnézik, hogy feladataik ellátásához, a bűnügyi megelőző, felderítő és bizonyító munkához, valamint a köz- és közlekedésbiztonság garantálásához elégségesek-e a rendelkezésre álló eszközök. (MTI)
1989. január 16., hétfő 21:53
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|