|
 |
 |
 |

Környezetvédelmi konferencia
|

1989. január 23., hétfő - Kétnapos konferenciát rendez a Duna Kör más alternatív környezetvédelmi szervezetekkel közösen január 28-29-én a Magyar Tudományos Akadémia kongresszusi termében - jelentették be hétfőn a Kossuth-klubban rendezett sajtótájékoztatón.
Szekfű András, a Duna Kör szóvivője elmondta, hogy a tudományos konferencián az alternatív gondolkodásmód elméleti és gyakorlati szempontjai, ökológiai kérdések és esettanulmányok mellett a környezetvédő mozgalmak szervezeti kérdéseiről is szó lesz. A tanácskozáson elemzik majd a környezetvédő társadalmi mozgalmak és a jog, illetve az ökológikus gondolkodás és a művészeti nevelés kapcsolatát, felvázolják az alternatív energiapolitikával kapcsolatos elképzeléseket, s megfogalmazzák az állami atomenergia-politikára vonatkozó kifogásokat. A bős-nagymarosi vízlépcsőrendszerrel is foglalkozik egy-két előadás, de a cél ez alkalommal elsősorban az, hogy a beruházás problémakörét a környezetvédelem néha egymásnak ellentmondó társadalmi és állami kezelésének összefüggéseiben tárgyalják a résztvevők. Bemutatkozik majd a Magyar Környezetvédelmi Egyesület, az Ifjúsági Környezetvédelmi Tanács, s több alternatív szervezet környezetvédelmi részlege is. A sajtótájékoztatón elmondták, hogy február 8-án rendezik meg a második Duna Napot. Az elsőn, január 2-án - a végleges számlálás szerint -, egyetlen napon Budapesten 20 ezernél több aláírás gyűlt össze a Visegrád-nagymarosi vízlépcső építésének folytatása ellen. E második Duna Napon a nagyobb városokban, köztereken, pályaudvarokon, kisvárosok főterein gyűjtenek majd aláírásokat a Duna Kör vidéki aktivistái. Arra a kérdésre válaszolva, hogy miért éppen február 8-án lesz ez az akció, a Duna Kör képviselői elmondták, hogy ezzel a három évvel ezelőtti, békés környezetvédő sétára kívántak utalni. (MTI)
1989. január 23., hétfő 17:05
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|