|
 |
 |
 |

Interjú Berend T. Ivánnal
|

London, 1989. január 28. (BBC, A világ minden tájáról) - Munkatársunk, Sándorof Péter telefonon megkérdezte Berend T. Iván professzort, a Magyar Tudományos Akadémia elnökét. - Magyarországon tegnap hangzott el először hivatalos részről, hogy 1956-ban nem ellenforradalom játszódott le. Tehát nem ellenforradalom, nem is forradalom, hanem mint Pozsgay Imre fogalmazott sajtóértekezletén: népfelkelés. Az MSZMP Központi Bizottságának történelmi albizottsága jutott erre a megállapításra. Berend T. Iván is tagja a történelmi albizottságnak; részt vett annak a vizsgálatnak, illetve történelmi kutatómunkának a lefolytatásában, amely végül is az említett megállapításra jutott. Berend úr! Milyen kiindulópontokra épült a bizottság munkája, és melyek voltak azok a döntő szempontok, amely alapján végül is megállapították: 1956-ban népfelkelés történt? - A Központi Bizottság egy nagyobb, 15 fős ad hoc bizottságot küldött ki, ennek egy albizottsága az, amelyet én vezettem, és amely kidolgozta ilyen, mintegy 110 oldalas terjedelemben azt az értékelést, amely az elmúlt négy évtized magyar történetének, történelmének főbb folyamatait tekintette át. Ennek az értékelésnek a keretében természetesen szembe kellett nézni mindazokkal a problémákkal, amelyek az elmúlt másfél évtizedben a jelenleg kialakult helyzet közvetlen előzményeként döntő szerepet játszottak, és ezt nem is lehetett másként értelmezni, mint az elmúlt három évtized, az 56-os események után született megoldások, az előző időszak, a sztálini rendszer magyarországi adaptációja, a 47-48 körüli fordulat. Tehát tulajdonképpen a történelmi út főbb sorsfordulói értelmezésnek és értékelésének összefüggését kellett itt megnéznünk. Ennek a keretében, tehát nem kizárólag és külön, hanem ennek a folyamat vizsgálatának a keretében természetesen szembe kerültünk 56 történelmi kérdésével, és a mi albizottságunkban és a végzett munka és a dokumentumok vizsgálata is arra vezetett bennünket, hogy visszatérjünk tulajdonképpen ehhez a formulához, amelyet az MSZMP legjobb teoretikusai - hozzá kell tenni úgyszólván rögtön 56-ot követően megfogalmaztak -, akár Molnár Erikre, akár Lukács Györgyre gondolnék. Ők használták ezt a kifejezést, és ennek a valóság tartalma látszik bizonyítottnak. Egy vérig sértett nép megalázott nemzeti érzésében, létfeltételeiben, egy agyon zaklatott parasztság, egy megalázott értelmiség, egy megnyomorított munkásság tömegesen lépett fel a sztálini típusú, rákosi-féle rendszer ellen. Ebben a szituációban tulajdonképpen az a szocializmus megtisztítását és megújítását zászlajára tűző mozgalom, amelyben jelentős értelmiségi és ifjúsági diákcsoportok játszották a döntő szerepet, ez lépett tulajdonképpen színre október 23-ikán, és ehhez igen hamar jelentős munkástömegek csatlakoztak Budapesten és vidéken is, ez adta tulajdonképpen az egyik alapvonását ennek a fellépésnek, amelyben - a dokumentumban így fogalmazunk -, amelyben kezdetektől a legkülönbözőbb tendenciák keveredtek. - A legkülönbözőbb tendenciák, de nyilvánvalóan nem két ellentétes ideológiára épülő rendszer hívei álltak itt egymással szemben. - De azt lehet mondani, hogy tulajdonképpen azok a tendenciák is kezdettől megjelentek. Tehát, mondjuk az előző időszak, a Horthy- rendszer deklasszálódott, sértett, kiszorított, sőt bebörtönzött elemei, a mondjuk a nyugati polgári demokráciák, vagy akár esetenként szélső jobboldali törekvések, revans hangulatok már úgy értem, hogy az uralmon lévő vezetéssel, kommunistákkal szembeni revans hangulatot képviselő, lincs-hangulatot megtestesítő rétegek, csoportok is felléptek. Tehát a népfelkelés kifejezése - tulajdonképpen - azt jelzi, hogy itt széles tömegek az elégedettlenséggel és a helyzet megváltoztatásának igényével léptek fel, és az alapmotívuma a szocializmus megújítása volt, de ez összekeveredett, illetve az utcán és a következő napokban sok irányú és ellentmondásos folyamatok együttese figyelhető meg, vagy volt megfigyelhető. És egyik jelleggel sem konszolidálódhatott tulajdonképpen a hatalom, mert ezt november 4-ikén, a második szovjet beavatkozás ezt a folyamatot lezárta, tehát anélkül, hogy valamilyen irányban konszolidálódott volna a folyamat. Azzal együtt, hogy volt bizonyos tendencia folyamatokban, hiszen november elején Németh László író, ugye maga is egy újságcikkében a fehér terror veszélyre hívta fel a figyelmet, mert ez a tendencia is benne rejlett a folyamatokban. - Benne rejlett ez a tendencia is, és több más is, ide alapjában véve mégis csak inkább két baloldali kibontakoztatási alternatíva állt egymással szemben. Es hogyha a mostani értékelést tekintjük, akkor vajon úgy értelmezhető ez, hogy a Magyarország jelenlegi vezetősége három évtized elteltével bizonyos módon visszatért a Nagy Imréék, vagy fogalmazzunk úgy, a népfelkelők által kínált baloldali alternatívához. - Hadd szögezzem le, hogy tulajdonképpen ez most a munkabizottsági, albizottsági álláspont, amit mi közzé teszünk, tehát nyilvános vitára is kerül. Hogy a pártvezetés, végül is a Központi Bizottság magáévá teszi-e ezt az álláspontot, azt majd egy későbbi ülésén fogja eldönteni. Tehát ez nem a Központi Bizottság álláspontja pillanatnyilag, hanem egy kiküldött munkabizottság, mégpedig annak is egy albizottsága álláspontja. Ez még nem a - hogy mondjam - a kormányzat, vagy a pártvezetés véleménye, és nyilván, hogy mind a közzététel után sajtóban, mind pedig a különböző fórumokon, testületekben várhatóan rendkívül heves vita lesz erről, hiszen megoszlanak a vélemények erősen. - Mi várható a közzététel után? Vajon a közzététel előtt a Központi Bizottság felülvizsgálja-e a történelmi albizottság jelentését? - Hát előtte erre nem kerülhet sor. Ez nyilvánvalóan csak a közzététel és a nyilvános vita után lesz majd aktuális. - Igen. Külön ki kellene térni Nagy Imre szerepére is, mert ha az, ami 56-ban történt nem ellenforradalom, hanem népfelkelés volt, akkor az ellenforradalmárként halálra ítélt Nagy Imre is, úgymond átminősül-e népfelkelővé? Más szóval nem jelent-e a történelmi albizottság értékelésein lépést Nagy Imre és társai rehabilitálása felé? - Ismételten szeretném hangsúlyozni, hogy az természetesen nem ennek a munkabizottságnak a kompetenciája, hogy ez bekövetkezik-e vagy sem. Az értékelés ebben meglehetősen egyértelmű. Itt én úgy látom, hogy tulajdonképpen még 56. november 4-ike után is, tehát a kádári korszak folyamataiban igen erős kontinuitás volt mindazon reformgondolatokkal és törekvésekkel, amelyeket a Nagy Imre vezette pártellenzék 53 és 56 között formált ki és alakított ki. Tulajdonképpen november 4-ike után a megváltozott, és erősen megváltozott feltételek között - amennyire e feltételek között lehetett - ezeknek a törekvéseknek részleges kompromisszumos megvalósítására került sor. Ez nem minősíti tulajdonképpen azokat a politikai hibákat, amelyek 56 november első napjaiban, vagy a november 4-iki nyilatkozatokban testesültek meg. Ezek politikailag értékelendő, értelmezendő állásfoglalások, és sokféleképpen minősíthetők. Tehát itt nyilván komoly politikai és értelmezési viták következnek ebből még a következő hetekben és hónapokban. - Tehát a bizottság jelentésének közzététele után? - Igen. - Berend úr! Nagyon szépen köszönöm az interjút. +++
1989. január 28., szombat
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|