|
 |
 |
 |

A vasasszakszervezet központi vezetőségének ülése (3. rész)
|

Berecz Frigyes ipari miniszter a felvetett problémákra válaszolva azt mondta, hogy ugyan rákényszeríthetik a kormányt néhány tervezett áremelés megakadályozására vagy éppen soron kívüli béremelésekre, de ezek rövid életű eredmények lesznek. Nem lehet a gazdasági teljesítmények növelése nélkül megalapozottan ilyen döntéseket hozni. A szerkezetváltással kapcsolatban kifejtette, hogy dinamikusabb termelésnövekedést csak ott lehet előirányozni, ahol eddig is kedvező eredmények születtek. A szerkezetátalakításhoz pénz kell, s amíg az elvonás ilyen magas, addig véleménye szerint nincs mód lényeges előbbrelépésre. Utalt arra, hogy e tekintetben még kormányzati szinten is viták vannak, mert van, aki szerint egy ilyen programhoz jó szervezés, irányítás és fegyelem kell csak. Itt kitért a tervezett gépkocsi-összeszerelés kérdésére is, mint mondta, a vita nem azon van, hogy melyik külföldi ajánlatot fogadjuk el, mert bármelyikre is vállalkozunk, sok-milliárdos beruházásokra van szükség. Pénzt pedig a magyar gazdaság egyelőre csak oda tud befektetni, ahol az 3-4 év alatt megtérül, nem pedig 10-15 év múlva. (MTI)
1989. január 27., péntek 18:59
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|