|
 |
 |
 |

Megkezdődött a MUOSZ közgyűlése (2. rész)
|

A szünet után nyilvánvalóvá vált, hogy az alapszabály-módosítás részkérdésének - a Rózsa Ferenc dijasok szavazati jogának - ügyében nincs olyan javaslat, amely megkapná a kétharmados többséget. Ezért ezt a témát egyelőre levették a napirendről. A közgyűlés 4. órájában Pálfy József felhívta a figyelmet arra, hogy még a napirendről sem döntöttek, viszont minden tanácskozási óra 70 ezer forintjába kerül a MUOSZ-nak. Ezek után vita nélkül szavazásra bocsátotta azt a kérdést, hogy a hivatalos napirend javaslatot, vagy az alternativ - úgynevezett B - változatot fogadják-e el. Az eredeti javaslat szerint kettébontva kell megvitatni egyrészt a MUOSZ eddigi tevékenységének értékelését, illetve a jövő feladatait, programját. A B-javaslat ennek a két tárgykörnek az összevonását, együttes megtárgyalását inditványozta. A szavazás értelmében bő kétharmados többséggel úgy döntött a közgyűlés, hogy az eredeti napirendi inditványt fogadja el. Ennek megfelelően tehát az érdemi vita a választott testületek beszámolójával kezdődött meg. (folyt.köv.)
1989. január 27., péntek 18:31
|

Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|