|
 |
 |
 |

Erdélyi hétvége Százhalombattán
|

1989. január 27., péntek - Erdélyi hétvége címmel háromnapos kulturális rendezvénysorozat kezdődött pénteken Százhalombattán. Az eseményt rendező Százhalombatta - mint bevezetőjében Zimányi László, a városi pártbizottság titkára mondotta - sajátos város abban az értelemben, hogy lakosságának 90 százaléka az ország más területéről származik. Éppen ezért érzi kötelességének ez a közösség, hogy e rendezvénysorozattal is segítsék annak az ötven erdélyi magyarnak a beilleszkedését, akik az elmúlt évben telepedtek le a városban.
A másodízben megrendezett eseménysorozat nyitányaként pénteken a Barátság Művelődési Központban Erdélyből áttelepült képzőművészek alkotásaiból nyílt kiállítás. A festmények, a kisplasztikák és a gobleinek a szülőföld iránti fájdalmas tiszteletről tanúskodnak. Szombaton a rendezvény részeként a gyerekeket tánc- és játszóházba várják, a felnőttek Vári Attila íróval találkozhatnak. Este Erdélyi líra címmel tartják Barner Zoltán irodalmi estjét. Vasárnap Erdély műemlékeiről Franta Dezső művészettörténész tart ismertetőt, saját fotóival illusztrálva mondandóját. Este a színterembe Pálffy G. István újságírót és Vékás Domokos volt kolozsvári konzult várják beszélgetésre. (MTI)
1989. január 27., péntek 16:55
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|