|
 |
 |
 |

Mi történt Argentinában? (2.rész)
|

A tanács ugyan nem rendelkezik végrehajtói szerepkörrel, de mint a ,,felforgatás elleni harc stratégiai tervezője és a vele összefüggő operatív elhárítási feladatok szervezője,, megkülönböztetett hatalmi státusra tehet szert a jövőben. A Nemzetbiztonsági Tanács létrehozásáról intézkedő elnöki rendelet szövege szerint ,,nem zárható ki, hogy a felforgató akciónak nemzetközi összefüggései,, vannak. Katonai körökben Nicaraguara, Bolíviára és Kubára utalnak, ahol fegyveres kiképzésben részesíthették a terroristákat. Hivatkoznak arra, hogy Kuba változatlanul híve a ,,forradalmi exportnak,,, s Che Guevara újbóli piedesztalra emelésével a fegyveres felkelés irányába ösztönzi a latin-amerikai marxista-kommunista pártokat. Legújabban utalnak az amerikai hadseregek képviselőinek tavalyelőtti Mar del Plata-i tanácskozására, melyen szó volt a ,,felforgatás nemzetközivé válásáról,, és egyesek nemzetközi fellépést szorgalmaztak ellene. Buenos Aires-i felvilágosult polgári körökben úgy ítélik meg, hogy a történtekből egyértelműen a katonai és a polgári jobboldal húzhat hasznot. Úgy is fogalmaznak, hogy a jobboldalnak minden érdeke az akció békövezetéhez fűződött. A történtek eredményeként Argentinában konzervatív és antimarxista értelemben megerősödött a hadsereg egysége. sikerült közös nevezőre jutniok a ,,közös ellenséggel,, szemben. A polgári kormányzat - belső ellentétei miatt is - újabb engedményre kényszerült a jobboldallal szemben. Ennek tüneteként említik, hogy újból enyhítették a két puccskísérletet irányított Aldo Rico alezredes börtönfelügyeletét, és - legalábbis az Ambito Financiero szerint - napokon belül átköltöztetik a Campo de Mayo-i laktanyába, ahonnan a hétvégeken hazatérhet családi körbe. (folyt.) Az argentin baloldalon ,,boszorkányüldözésről,, kezdenek beszélni, arra utalva, hogy a hatóságok zaklatni kezdtek több olyan személyt, akit baloldali nézeteiről ismernek, de semmi köze sem volt a terrortámadáshoz. Megfigyelők véleménye szerint Argentínában igen bonyolult időszak következik a május 14-re tervezett elnökválasztásig. Egyesek szerint nem kizárható, hogy szélsőséges körök elibe akarnak vágni a választásoknak, mert pozícióikra veszélyesnek tartjak a polgári demokrácia népi vokssal történő konszolidálását. +++ Simó Endre (Buenos Aires) MTI-Panoráma
1989. január 27., péntek 12:17
|

Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
 |
|
|