|
 |
 |
 |

Indiai gazdaság: statisztikai adatok az 1987-88-as évről
|

Új-Delhi, 1989. január 27. péntek (MTI-TUD) - Az indiai központi statisztikai hivatalnak pénteken közzétett előzetes becslései szerint az ország hazai össztermékének (GDP) reálértéke az 1987-88-as költségvetési évben 3,6 százalékkal emelkedett és meghaladta az 1,7 billió rupiát (durván százhúsz milliárd dollárt). Folyó árakon számolva azonban a GDP a vizsgált esztendőben 2,9 billió rupiát (százkilencven milliárd dollárt) tett ki. Az egy főre eső jövedelem reálértékben - 1980-81-es árakon számolva - 1,4 százalékkal 1918 rupiára nőtt, folyxó árakon viszont tíz százalékkal 3284 rupiára.
Az állótőke viszonylag gyorsabb ütemű felhasználása miatt a nemzeti össztermék (GNP) valamelyest alacsonyabb ütemben (3,4 százalékkal) emelkedett a hazai össztermék növekményéhez képest. 1987-88-ban a GNP reálértékben valamivel több, mint 1,5 billió rupiára rúgott. Ágazati bontásban, a gabonatermelés mennyisége az előzetes statisztikai adatok szerint az 1986-87-es 143 millió tonnáról 138 millióra esett vissza, azaz 3,5 százalékkal csökkent. A kiesést elsősorban az igen elterjedt aszály okozta. Az ipari ágazatok viszont nagyjából fenntartották (évi 7-9 százalékos) bővülési ütemüket 1987-88-ban is. +++
1989. január 27., péntek 10:28
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|