|
|
 |
|
 |
A tanári bizonyítvány 2.
|
A főiskolai, egyetemi felvételeknél ugyanis a kiegészítő és a
törzsanyag egyformán fontos lehet, de még az is, ami ezeken innen és
túl van. Az ilyen maximalista pedagógiai törekvések tükörképe az a
diák, aki nekimegy a tananyagnak és szelektálás nélkül bebiflázza.
Az élet komédiája, hogy a felvételi vizsgákon gyakran ezeknek
van a legnagyobb esélye, míg az eszét használó, vitatkozó, mérlegelő
diák hátrányos helyzetbe kerülhet.
Az új pedagógiai módszerek nem mindíg segítik a tanítókat,
tanárokat, olykor fölöslegesen bonyolultak, időigényesek. Az a
tanár, aki a hét végén megkapál 300 szőlőtőkét - motoros kapára nem
telik a fizetéséből -, hétfőn nem a legkorszerűbb pedagógiai
fegyverzetét veti be, hanem a legkényelmesebb módszert fogja
választani. Nincs ideje, energiája felkészülni az órákra,
olvasnivalói az éjjeliszekrényén tornyosulnak. Egész héten fáradt,
elnyűtt.
A pályákra alkalmatlan, a szürke tanárok óráin a diákok
ásítoznak, leveleznek, beszélgetnek. Tulajdonképpen végtelenül
toleránsak, hiszen ki is fütyülhetnék a tanárt, ha nyolc évi tanulás
után elfogadhatóan olvasni és számolni sem tudnak. A szülők többsége
sem perlekedik az elmulasztott lehetőségek miatt. Ha pénze van,
túlórákkal pótolja mindazt, amit az iskola elmulasztott, - ha pedig
nincs, belenyugszik abba, hogy csemetéje elégséges, vagy alig
közepes. Sok gyerekről talán soha nem derül ki: lehetne jó, vagy a
jónál is jobb. Azt megközelítően tudjuk, az ifjak mivé lettek az
iskola által, de arról pusztán csak sejtéseink vannak, mit
vesztettek, vagy mit nem nyertek el a iskola miatt. (MTI-Press)
1989. január 27., péntek 09:58
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|