|
 |
 |
 |

A NATO és a Varsói Szerződés
|

München, 1989. január 24. (SZER, Késő esti mai nap) - Amerikai külpolitikai szakértők egy csoportja javasolta, hogy a NATO és a Varsói Szerződés szervezete hozzon létre katonai összekötő kirendeltségeket. Feladatuk az lenne, hogy figyelemmel kísérjék a két tömb katonai helyzetének, erejének alakulását Európában. Kéri Tamás jelentése következik: - Bár gyakran hallani vádakat, vagy inkább panaszokat arról, hogy az Egyesült Államokban nincsen elég oroszul beszélő külpolitikai szakember, meg hogy részben emiatt is a nem kormány jellegű külpolitikai aktivitás a Szovjetunió és Kelet-Európa irányában sok kívánni valót hagy maga után, időnként úgy tűnik, mintha maguk az események cáfolnának rá az ilyen állításokra. Most például az alig, vagy egyáltalán nem ismert létesítmények közül egy Johns Hopkins külpolitikai intézet hallatott magáról, amely vélhetően valamiféle kapcsolatban áll a hasonló nevet viselő Baltimore-i egyetemmel. Méghozzá azzal, hogy meglehetősen konkrét javaslatokkal állt elő a most kibocsátott jelentésébe, amelyről mellesleg az itteni sajtó eddig még egyáltalán nem is vett tudomást. A jelentés összeállításában az ismertebb szovjetológusok közül elsősorban a következők működtek közre: Severin Dialler (?), a hajdani lengyel emigráns, a New York-i Columbia egyetem politológus professzora, Marshall Goldmann, a Harward egyetem orosz kutató intézetének a társigazgatója, akit kommentátorként igen gyakran lehet látni az itteni tévéhálózatok képernyőin és Arnold Horelli, az egyik Los Angeles-i egyetem szovjet tanszékének a vezetője. A jelentés - mint már említettem - konkrét javaslatot is tartalmaz, amelynek a lényege: a NATO és a Varsói Szerződés kölcsönösen létesítsen katonai összekötő csoportokat, kirendeltségeket, amelyeknek a feladata az lenne, hogy egymás állásait és katonai mozdulatait kísérjék figyelemmel. A csoportok lényegében olyan katonai jellegű tevékenységet fejtenének ki, mint a már meglévő helyszíni katonai missziók, amelyek 1947 óta működnek a két Németország területén. Igaz, azokat a háború közvetlen következményeként maguk a megszálló hatalmak hozták létre, és a missziók azoknak a parancsnokaihoz is lettek akkreditálva. A jelentés szerint ezeknek a misszióknak a sikere nyilvánvaló, amely állítással gondolom például már csak Nicolson amerikai őrnagy kelet-németországi meggyilkolásával kapcsolatosan jó néhányan nyilván nem értenének egyet. Viszont a jelentés szerzői szerint ez az úgynevezett siker is indokolná a két blokk közötti katonai missziócserét. Azon felül - olvashatjuk a jelentésben -, hogy a missziók létrehozása nyilván találkozna a szovjet és Varsói Szerződés-beli vezetők kinyilvánított szándékaival, hogy a két szövetség közt elősegítsék a kapcsolatok növelését. A két fél katonai kirendeltségei a jelentés szerint kiválóan alkalmasak lennének olyan incidensek kezelésére, amelyek ma kívül esnek a normális katonai csatornákon. Például azért, mert olyan országoknak a fegyveres erőit érintik, amelyek nem vesznek részt a már említett négyhatalmi katonai missziókban. +++
1989. január 24., kedd
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
MTV2 nézői telefonok
Kinisz Péter Szekszárdról: a telefonos játékok csak a pestiknek van-e, vagy a vidékieknek is, mert amióta vannak, nem lehet bekapcsolódni a vidékieknek.
Dombai István 845-894 - január 5,.-én játszottam a BUMM-ban és nyertem , de a nyereményt azóta még nem kaptam meg. Szeretnék érdeklődni. A Telesporttal kapcsolatban szeretném elmondani, hogy ideje lenne onnan kisöpörni ezt a sok szemetet, a bundával foglalkozzon a rendőrség, ez senkit nem érdekel, pláne a felemelt dijért, fő műsoridőben.
146-838: rokkant nyugdijasok vagyunk mind a ketten a feleségemmel együtt, szeretnénk érdeklődni, hogy milyen kedvezmény jár nekünk, a TV előfizetési dijat is fizetjük, szeretnénk ha visszahívnának, sok panaszunk lenne.
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|