Rendszerváltás és az MTI

	Válasz a hallgatóknak
(Siklós István) London, 1989. január 22. (BBC, Kaleidoszkóp) - Szépen átgondolt, kitűnően megszerkesztett több órás hangszalagot küldött egyik hallgatónk, hallgatói észrevételekkel a BBC magyar adásairól. Mint hallgatónk mindjárt a bevezető részben mondja: A következőkben egy interjút fognak hallani, mely egy olyan hallgatónkkal készült, akiről elmondhatjuk, hogy fordulat évében született, és a BBC magyar adásainak rendszeres hallgatója. Hallgatónk - Roosevelt elnökre gondolva, aki kandalló melletti beszélgetéseken szólt rádió útján az amerikai néphez -, szól hozzánk ezen a hangszalagon. A helyszín - mint mondja -, Budapest egyik kertvárosában egy szerény otthon, egy kis ház, ahol a nappaliban a kandalló előtt beszélgetünk. Az időpont 1988. október. Tehát a hangszalagon hallgatónk első kérdése magához: - Mióta hallgatja Ön az angol rádió magyar adásait? (Nehéz dolga van a szerkesztőnek, hiszen válogatni kénytelen a mindenütt érdekes válaszokból.) Rövid elmélkedés után hallgatónk pontosabban is felteszi a kérdést: - Mikor hallotta először az angol rádió magyar adását? - Nos, igen. Hát pontosan megmondani nem tudom. A dolog úgy áll, amikor én születtem, az általánosan elfogadott technológiával nevezve "hidegháborús időszakban", tulajdonképpen beleszülettem abba, hogy otthonunkban szólt az angol rádió, a BBC magyarul. - Mire tud visszaemlékezni ebből az időből? - Őszintén szólva, nagyon kevésre, szinte alig valamire. Két dologra azért határozottan, Az egyik az, hogy rettenetesen zavarták. Szóval ez gyermekkoromnak az élménye, és ez tartott azt hiszem egészen 56-ig, hogy állandóan ilyen rettenetesen sípoló, búgó, brummogó, kavargó, kvartyogó rádióadásokat hallottam. A szüleim hallgatták ezt a rádiót. Az más kérdés, ezt mindenki tudja, aki ebben az időszakban Magyarországon élt, hogy ez önmagában büntetendő dolog volt, és nem illett, egyáltalán nem volt szabad beszélni róla. De hát, azért az emberek Nyugatról, a külföldi rádióadások révén tudtak tájékozódni abban az időben. A másik, ami megmaradt emlékeimben, az a "hölgyeim és uraim!" megszólítás. Ez is azért maradt meg, mert már akkor gyerekésszel éreztem, hogy a mi, akkori hazai viszonyaink között ez a megszólítás teljes anakronizmus. (Hallgatónk a kérdésen hosszan elgondolkodik, majd erre a következtetésre jut:) - Az igazság az, hogy mind a mai napig a hazai köznyelvi gyakorlatban ez nem nyerte vissza a polgárjogát, illetve nem is tudom, hogy ez volt valamikor általános megszólítási forma. Szóval mindenesetre, abban az értékkáoszban és nyelvi káoszban, amiben élünk, ez nincs igazán egyértelműen elhelyezhető helyen, ez a "hölgyeim és uraim!" megszólítási forma. - Mi a tanácsa tehát hallgatónknak? - Nem mondom azt, hogy kerüljük. De helyes az, hogy a BBC ezt ma nem erőlteti, mert valahogy mind a mai napig idegen. Habár óriási változásoknak vagyunk szem- és fültanúi, az ember nap mint nap nem hisz a szemének, amikor kinyitja az újságokat, vagy bekapcsolja akár a magyar rádiót is, hogy amiket hall, amiket olvas, az még egy évvel ezelőtt is elképzelhetetlen lett volna. De azért a "hölgyeim és uraim!" megszólítás mind a mai napig nem nyert teljesen polgárjogot. Ezután a hallgatónk arra tér rá, hogy 1957 első felétől teljesen megszűnt nyugati rádióadásokat hallgatni. - Mi volt ennek az oka? (Teszi fel a kérdést.) - Nagyon egyszerű oka volt ennek. A forradalom bukása. Ugyanis édesapám nagyon sok honfitársamhoz hasonlóan úgy vélekedett, hogy a Nyugat elárult bennünket, és ettől fogva arra az álláspontra helyezkedett, hogy Nyugattól semmit sem lehet várni, és magunkra vagyunk utalva. Hallgatónk ezzel nem egészen ért egyet. Így fogalmazza meg véleményét: - A tévedés teljes jogának fenntartásával én úgy látom, hogy édesapámnak, illetve azoknak, akik ezen a véleményen voltak, hogy a Nyugat elárult minket, nem volt igaza. Hozzáteszem, hogy én magam személyesen nem emlékszem, hogy a nyugati rádiók 56-ban, és 56-ot megelőzően mit mondtak, vagy mit nem mondtak. Valaminek kellett lennie a dologban. Idehaza egész teóriát fabrikáltak ebből, publikációk jelentek meg, könyvek ilyen címmel, hogy "felkelés, amit rádión irányítottak", meg ilyesmik. Hallgatónk utal a Szabad Európa Rádió 56-os szerepére. Majd megállapítja: - Én ott látom a főproblémát, és egyébként hozzá kell, hogy tegyem, hogy én a BBC-ről soha nem hallottam azt az állítást, hogy ebben az időszakban - mint ahogy a Szabad Európáról ez széles körben elterjedt - hogy uszított, és céltalan vérontást okozott ezzel. Én magam a BBC-ről ezt soha nem hallottam. De nem is erről van szó, hanem arról, hogy édesapám és mások, és nagyon képzett emberek úgy látták, hogy a Nyugat olyan értelemben hagyott minket cserben, hogy adott fegyveres támogatást a magyar felkelésnek. Na most, ez az a pont, ahol tisztelettel, bár nagyon határozottan ellent kell mondani. Hallgatónk hosszan elemzi Magyarország geopolitikai helyzetét, majd megállapítja: - Aki egy picikét is tisztában volt földrajzi helyzetünkkel, és a geopolitikai adottságokkal, nem tudom, hogyan képzelte el, valahogy úgy, ahogy Weöres Sándor híres egy soros verseinek egyikében írja: "Légből szállnak az angolok". Kitér hallgatónk arra a kérdésre is, hogy ha a Nyugat beavatkozik 56-ban, világháború kezdődött volna. Majd megjegyzi: - Hát, hogy ez a "mi lett volna, ha" kérdése. Ezt mindenki mondja, hogy nem szabad ezt játszani. Mégis mindenki játssza ezt a "mi lett volna, ha" gondolati játékot. Azt hiszem, hogy erre egész egyszerűen nem kerülhetett volna sor az előbb említett geopolitikai adottságok miatt. Ezután hallgatónk Schiller példáját idézi, hogy geopolitikai okok miatt a Szovjetunió nem avatkozott be, nem akadályozta meg a Pinochet katonai puccsát. Azt is megjegyzi, hogy ugyan sántít egy kicsit a párhuzam. - Nem is akartam én itt semmiféle párhuzamot vonni, csak kifejezetten a geopolitikának megkerülhetetlen, kemény tényszerűségét szeretném háromszor is aláhúzni. De ezután hallgatónk visszatér a rádiózáshoz, hogy mikor is kezdte el ismét a külföldi adásokat hallgatni. - Hát bizony ez már elég rég volt, amikor megkezdődött a kalandozások kora. Legalábbis az éterben. Fizikailag ugyanis az ember korlátozva volt. Hát, egészen őszintén megmondom, de mentségemre szolgáljon, hogy ezzel nem vagyok egyedül, igen elkezdtem hallgatni a nyugati rádióadásokat, mint ahogy nagyon sok ember hallgatja anélkül, hogy élesen elkülönülne szemében mondjuk az Amerika Hangja, vagy a Szabad Európa magyar adásai. Mintegy húsz különböző magyar nyelvű rádióadó hallgatása után: - Lassan az ember kezdte észrevenni a különbségeket, és én egyre jobban az angol rádió felé kezdtem orientálódni, és végül is eljutottam oda, hogy zömében az angol rádiót hallgattam, és hallgatom a mai napig is. - De hogy mikortól is? - Olyan 17-18 évet lehetne mondani, hogy rendszeresen, naponta hallgatom az adásokat. - Mi az, ami Ön szerint fő erénye a BBC-nek? - Hát, ezt nagyon nehéz tömören megfogalmazni. Talán az első jelző, ami az ember nyelvére kívánkozik az, hogy rendkívül színvonalasak ezek az adások. Kimagaslóan színvonalasak. Hallgatónk nincs megelégedve ezzel a meghatározással, és árnyaltabban, részletesebben is kifejti véleményét. Elsorolja a BBC erényeit, és hibáit. De erre a legközelebbi alkalommal kell, hogy visszatérjek. Köszönet a hallgatóinknak leveleikért, telefonüzeneteikért. Várjuk hallgatóink megfigyeléseit, véleményeit műsoraink egészéről, vagy egyes műsorszámainkról. +++ 1989. január 22., vasárnap
Vissza » A hírhez kapcsolódik »