Rendszerváltás és az MTI

	A gyógyítás dilemmái (1.rész)
1989. január 22. vasárnap (MTI-Panoráma) - Ahány ház, annyi szokás. Ebben nincs semmi meglepő, ám a mondás igaz az egyes országokban alkalmazott gyógymódokra is. Az orvosi gyakorlat megdöbbentően nagy különbségeket mutat, holott első pillantásra mindenki azt hinné, hogy az emberi test és a betegségek mindenütt egyformák. Néhány példa: Az amerikai kórházakban kétszer annyi gyógyszerrel tömik a betegeket, mint Skóciában, de az eredmények - természetesen - nem különböznek ilyen szélsőségesen. A francia doktorok háromszor annyi altatót és nyugtatót írnak fel, mint spanyol kollégáik, akik viszont négyszer annyi antibotikumot szedetnek betegeikkel, mint a Pireneusoktól északra. Hét európai országot vizsgálva egy tanulmány készítői arra a megállapításra jutottak, hogy a cukorbetegeket mindenütt másképp kezelik, a betegség gyakorisága azonban nem mutat érdemi különbséget. A műtéti beavatkozások gyakorlata még változatosabb képet, olykor igen fájdalmas különbségeket mutat. Amerikában az újszülöttek 20 százaléka császármetszéssel jön világra, Angliában és Japánban ez az arány csak 8-9 százalék. Az Egyesült Államokban és Dániában a nők 70 százalékának ( ) élete folyamán eltávolítják a méhét, Angliában öt asszony közül egy (20 százalék) jut erre a sorsra. Százezer lakos közül Amerikában évente 61 esik át szívkoszorúér by-pass műtéten, míg Angliában hat, Japánban csak egy. A műtétek az esetek jelentős részében túlságosan radikális eszköznek bizonyulnak. Kaliforniai kutatók a szív- és érrendszer gyógyítására elvégzett amerikai operációk ellemzéséből arra a következtetésre jutottak, hogy a by-pass műtétek 44 százaléka, a ritmusszabályozó (pacemaker) beültetések 56 százaléka fölösleges, vagy legalábbis vitatható volt, mert a panaszok súlyossága nem állt arányban a beavatkozás kockázataival. Kirívóan magasnak, 64 százalékosnak találták a nyaki ütőér lerakódásainak eltávolítására végzett fölösleges műtétek aarányát. Az eltérő kultura és hagyományok csak részben adnak magyarázatot a jelentős eltérésekre. A japánok például viszolyognak a szikétől, de a világon a legtöbbet költenek tablettákra: fejenkét átlagosan 116 dollárt költenek orvosságra, míg Angliában például csak 41 dollárt. (folyt.) 1989. január 22., vasárnap 11:36
Vissza »

	A gyógyítás dilemmái (2. rész)
Az Egyesült Államokban az orvosok biztosítást kötnek arra az esetre, ha tévedésük következtében kártérítés jár a betegnek. 1980 óta négyszeresére nőtt azoknak a bírósági itéleteknek a száma, amelyek nyomán a betegek legalább egymillió dolláros kártérítést kaptak. Ugyanezen idő alatt a nőgyógyászokra megállapitott szakmai biztosítási dijtételek 345 százalékkal nőttek, és a legmagasabb díj már megközelíti az évi 97 ezer dollárt. Egyebek között ez is hozzájárulhat a császármetszések kiugróan magas gyakoriságához: a szülészek ugyanis félnek attól, hogy pert indíthatnak ellenük amiért nem, - vagy túl későn - döntöttek a császármetszés mellett. A londoni The Economist szerint az alapképlet mindenütt azonos: a hozzá nem értő beteg teljesen az orvosra bizza magát, aki viszont vállalja a felelősséget a gyógyulásáért. E hallgatólagos szerződésben ugyanakkor sajátos módon a harmadik fél, az állami költségvetés és a biztosítótársaságok állják a számlát. Nem csekély összegről van szó: az egy főre jutó egészségügyi kiadások az Egyesült Államokban 1926 dollárt tettek ki 1986-ban, Svédországban ugyanez 1195, Japánban 831, Angliában 711 dollár volt. Amerikában 1983 vezették be az új társadalombiztosítási rendszert, amely szerint az egyes betegségek gyógyítására csak meghatározott alapárat térítenek, míg azelőtt az orvosok biztosak lehettek benne, hogy bármilyen vizsgálatot megrendelhetnek, azt a költségvetés és a biztosító megfizette. A biztosító társaságok például most külön prémiumot fizetnek azoknak a gégészeknek, akik a mandulaműtétre nem fektetik kórházba a pácienst, hanem járóbetég-ellátás keretében végzik el az operációt. Amikor viszont a felmerülő többletköltségek legalább egy részét a betegnek saját zsebből kell fizetnie, nem tartható fenn, hogy a kezelés módjáról az orvos egyedül döntsön. Akik orvoshoz fordulnak, a világon sehol nem tudnak eleget ahhoz, hogy ér dembe n választani tudjanak a kezelés alternatívái közül, hogy az egyes megoldásoktól milyen eredmény várható és milyen a kockázat. Elsőrendű kérdéssé lépett elő a betegek tájékozottságának javítása, s ezért Amerikában a törvények már lehetővé teszik, hogy az egyes gyógyszerekről tájékoztató hirdetések jelenjenek meg. Sőt, egyes betegségek esetében ugyancsak törvény írja elő, hogy az orvosnak fel kell világosítania betegét arról, hogy az általa javallott gyógymódon kívül más megoldásoktól mit remélhet. A washingtoni kormány két éve közzéteszi az ország hat ezer kórházának halálozási statisztikáját is, és hamarosan ugyanilyen "leleplezés" vár 15 ezer szülőotthonra. Szűcs D. Gábor (MTI-Panoráma) 1989. január 22., vasárnap 11:38
Vissza »