|
 |
 |
 |

Wallenberg-ünnepség Budapesten
|

London, 1989. január 17. (BBC) - Budapesten mintegy ötszázan emlékeztek ma meg Raul Wallenbergről, a svéd diplomatáról, aki a II. világháború idején magyar zsidók ezreinek életét mentette meg. Wallenberg pontosan 44 évvel ezelőtt tűnt el Budapesten. Geraszimov, a szovjet külügyminisztérium szóvivője ma egy moszkvai sajtóértekezleten azt mondotta, hogy Wallenberg 1947-ben hunyt el egy moszkvai börtönben. Sally Ackroyd küldte a következő jelentést: A Wallenberg utca sarkán emberek százai várakoztak, hogy gyertyagyújtással és virágok elhelyezésével emlékezzenek meg a zsidók ezreit megmentő diplomatáról, akit utoljára 1945-ben láttak Budapesten, szovjet katonák őrizetében. A hivatalos moszkvai tájékoztatás szerint Wallenberg szovjet kényszermunka táborban 1947-ben halt meg, szívroham végzett vele. Akkor töltötte volna be 33. évét. Az egybegyűltek között jelen volt az Egyesült Államok kongresszusának két képviselője, Lantos Tamás és Ben Gillman mindketten a kongresszusnak az emberi jogokat figyelemmel kísérő csoportjának tagjai. A két amerikai képviselő elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy a Szovjetunióban továbbra is vonakodnak részleteket közölni arról, mi történt voltaképpen Wallenberggel. A magyar származású amerikai képviselő, Lantos Tamás szerint Mihail Gorbacsov glasznosztyjára rátenné a koronát, ha most beható vizsgálatot rendelnének el ebben az ügyben. A Wallenberg eltűnésében játszott szovjet szerep miatt a kommunista hatóságok Magyarországon több mint 30 évig hivatalos némaságba burkolóztak efelől. 1987-ben - mint ismeretes - szobrot emeltek a diplomatának Budapesten, és a mai, példa nélkül álló megemlékezés alkalmával csupán egy maroknyi rendőrt lehetett látni az utcán, akik diszkrét távolságban maradtak. Lantos Tamás kijelentette, hogy Moszkvában hamarosan felkéri Mihail Gorbacsovot, hogy segítsen választ adni arra a kérdésre, mi történt valójában Raul Wallenberg svéd diplomatával. +++
1989. január 17., kedd
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|