|
 |
 |
 |

Szegedi alternatív szervezetek tiltakozása KISZ kezelésében lévő épület tulajdonjogának megváltoztatása miatt
|

1989. január 17., kedd - A FIDESZ szegedi regionális szervezete, a főleg értelmiségieket tömörítő Szegedi Körgát Klub, a MDF szegedi elnöksége, a Szabad Demokraták Szegedi szervezete kedden nyilatkozatot juttatott el a szerkesztőségekhez, amelyben tiltakozásukat fejezték ki a Csongrád Megyei KISZ Vezetőképző Intézet tulajdonjogának megváltoztatása miatt.
A mintegy 10 hektáron lévő komplett oktatási központot a KISZ Csongrád megyei bizottsága 100 forintért eladta a KISZ Központi Bizottságának. A magyar állam tulajdonát képező intézmény, amely eddig a KISZ Csongrád megyei bizottságának csupán kezelésében volt, így a KISZ KB tulajdonába került. Hasonlóan jártak el az ugyancsak a Csongrád megyei KISZ bizottság kezelésében lévő mártélyi Tisza parti üdülővel is. Az alternatív szervezetek jogilag megengedhetetlennek tartják, hogy a szélesebb értelemben vett állami tulajdon így egy társadalmi szervezet tulajdonába kerül, holott eddig egyik megyei szerve az ingatlannak csak kezelési jogával rendelkezett. Etikailag is elfogadhatatlannak ítélik, hogy a több tízmillió forint értékű ingatlannak tulajdonjogával gazdagodjon így a KISZ, kizárva e javakból a társadalom más rétegeit. A szegedi alternatív szervezetek nyilatkozatukat megküldték a kormány elnökének, az illetékes miniszternek, szegedi országgyűlési képviselőjüknek és az adás-vételi ügy sürgős felülvizsgálatát kérik. (MTI)
1989. január 17., kedd 15:56
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|