|
 |
 |
 |

Hétfői prágai tüntetés
|

Láng Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Prága, 1989. január 16. hétfő (MTI-TUD) - A vasárnapinál sokkal nagyobb méretű tüntetés volt hétfőn Prágában, a Vencel téren. A húsz évvel ezelőtt, 1969. január 16-án politikai indíttatásból magát megégető Jan Palach bölcsészhallgató emlékére a tett színhelyén, a Vencel tér felső részében néhány fiatal virágokat akart elhelyezni délután négy óra körül. A rendőrség beavatkozott, mire fokozatosan többezres tömeg gyűlt össze. A hatóságok ismét rohamrendőrséget, vízágyúkat és könnygázt vetettek be több alkalommal, hogy szétoszlassák a ,,szabadságot, szabadságot,, jelszót kiáltozó és ütemesen tapsoló tömeget. A rohamrendőrök sokkal többen voltak, mint vasárnap és a tér felső részéből ismét láncot alkotva fokozatosan szorították lefelé, majd a környező utcákba az embereket. A főleg fiatal tüntetők újra és újra megpróbáltak gyülekezni, a rendőrség minden alkalommal igen keményen lépett fel.
Prágai megfigyelők különösen aggasztónak tartják, hogy két napon belül másodszor került sor tüntetésre a Vencel téren. Arra is felhívják a figyelmet, hogy míg vasárnap a Charta 77 és négy másik ellenzéki csoport szervezte a megmozdulást, úgy tűnik, most hétfőn spontán jellegű volt a demonstráció. +++
1989. január 16., hétfő 19:52
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|