|
|
|
|
Változó szövetkezeti elvek
|
Budapest, 1989. január 4. szerda (MTI-Press) - A parasztemberek többsége soha nem értett a szövetkezet-politikához, legtöbbjük mégis sokat hallott róla. A mezőgazdaság szövetkezetesítése idején szinte már unalomig ismételgették a szövetkezeti elvek között a fokozatosságot és az állami támogatást. Akkoriban politikai aktualitása volt ezen elveknek, ma viszont vitatják érvényességüket. Idősebb termelőszövetkezeti tagok az ötvenes évek elején az önkéntesség helyett megfélemlítésre alapozott kényszert tapasztalhattak. A hatvanas évek fordulóján az átfogó szövetkezeti szervezéskor már az önkéntesség dominált, helyenként a szelídebb kényszerrel ötvözve. Manapság a hagyományos értelemben alig értékelhető az önkéntesség elve, hiszen senkit nem kényszerítenek szövetkezeti tagságra. Éppen ellenkezőleg, a szövetkezeti közösségek mondanak esetenként nemet a belépni szándékozóknak. Semmi jelentősége nem lenne tehát ma az önkéntesség elvének? A belépésre, az egyénre vonatkoztatva alig, ám közösségi értelemben jelentősége már nem elhanyagolható. Nem a régmúlt példája, hogy szövetkezeteket egyesítettek a tagság formális egyetértésével. Ma is előfordul, hogy helyi - városi, községi - testületek nem szövetkezeti érdekek alapján késztetik a közösségeket a költségvetésből nem finanszírozható beruházásokban való részvételre. Mindezek az önkéntesség elve megsértésének tekinthetők, ha közvetlenül nem az egyént, hanem a közösséget érintik is. A fokozatosság a szocialista szövetkezetesítés "terméke". A mezőgazdaság átszervezésekor elvileg három fokozat között lehetett választani, ám a gyakorlatban a harmadik, a legfejlettebbnek tartott, az úgynevezett kolhoz-típus jött létre többségében. Politikai indíttatásból és ráhatással, éppen csak fennmaradtak a szakszövetkezetek, amelyek elsősorban a gyengébb termőhelyi adottságú földeken gazdálkodnak. Három évtized alatt bebizonyították, hogy természeti hátrányaik ellenére életképesek, hatékonyabban gazdálkodnak a korábban fejlettebbnek tartott termelőszövetkezeteknél. Ez egyszersmind azt jelzi, hogy a fejlettségi kategóriák és a gazdasági hatékonyság történelmileg nem találkoztak, s például Bács-Kiskun megye rossz termőképességű homoktalajain gazdálkodva éppen a szakszövetkezet lehet a fejlettebb forma. (folyt.)
1989. január 4., szerda 15:29
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Változó szövetkezeti elvek 2.
|
Kell-e a szövetkezeteknek állami támogatás? - teszik fel sokan a kérdést. A válaszadók egy része elutasítóan felel. Előrelátóan, mintegy önvédelemből érvelve állítják: ha a szövetkezeteket, mint társadalmi-gazdasági formációkat támogatni kell, akkor nem eléggé hatékony, gyenge szervezetek; vagyis a támogatás ténye eleve érvként szerepelhet a támadók fegyvertárában. Nem a szövetkezeteket, hanem a gazdasági tevékenységüket kell állami támogatásban részesíteni, ha az indokolt. A mezőgazdaságot szinte az egész világon támogatja az állam, Magyarországon sem nélkülözhető ez; de feltétlenül elkülönítendő a szövetkezeteket megsegítésétől. A gyakorlatban nincs is különbség az állami gazdaságok és a termelőszövetkezetek szabályozása között, vagyis a támogatást a gazdasági tevékenység kapja. Hasonló a helyzet a fogyasztási szövetkezetekben is, amelyek a falusi ellátás szervezéséért élveznek előnyöket, ám ugyanezt megkapják állami kereskedelmi vállalatok is, ha kistelepüléseken nyitnak boltot. (Az csupán az ellentmondásokat szaporítja, hogy az üzletek vesztesége vagy alacsony jövedelmezősége miatt kényszerű monopóliumban vannak a szövetkezeti boltok.) Anyagi, gazdasági értelemben tehát még hátrányos is lehet a szövetkezetek állami támogatását hangsúlyozni; ugyanakkor a szövetkezetek és az állam viszonya, együttműködésük lényeges eleme maradhat a szövetkezeti elveknek. A támogatásnak nem csak pénzügyi formája létezhet, a szövetkezetek létjogosultságának, hasznosságuknak elismerése, politikai támogatása közvetve gazdasági erőt is jelenthet; mint ahogy az elmúlt évtizedekben az ellenkezőjére is volt példa. A szövetkezeti elveket persze nem szabad leegyszerűsíteni e három, általánosabban ismert tételre. A magyar szövetkezeti gyakorlat is alkalmazza a klasszikus szövetkezeti elveket: a tagsági közreműködést, a szövetkezeti demokráciát és önkormányzatot, a kölcsönös támogatást. Sok ezer példával lenne igazolható, hogy a szövetkezetek, mint vállalatok, eredményesen gazdálkodnak; támogatják aktív és nyugdíjas tagjaikat, anyagilag áldoznak sportra, kultúrára. (folyt.)
1989. január 4., szerda 15:30
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Változó szövetkezeti elvek 3.
|
A lenini szövetkezeti elvek azonban a napi gyakorlatban megméretnek, következésképpen változhatnak. De ugyancsak több tekintetben módosításra szorul a szövetkezetekkel szembeni állami magatartás is, amely esetenként érvényesnek tekinthető elveket is megsért. Mindezekre tekintettel felülvizsgálatra, az álláspontok vitában kialakuló formálódására, közelítésére van szükség; végső soron a szövetkezetek tartós fennmaradása érdekében. A készülő szövetkezeti törvényt megelőző elméletet és gyakorlati magatartást tisztázó viták ezért is nélkülözhetetlenek. (MTI-Press)
1989. január 4., szerda 15:31
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|