|
|
|
|
Németh Miklós beszéde (4. rész)
|
S a mostani helyzet is több szempontból kritikus, és számos ellentmondással terhes. Ezek közül az egyik legsúlyosabb, hogy úgy kell a teljesítmény növelésére késztetni az embereket, hogy életszínvonaluk, életkörülményük ezzel összhangban nem javítható. Többnyire áldozatvállalásról szoktunk beszélni, de úgy érzem, ez nem helytálló. Az áldozatot ugyanis önként vállalják. Amit nekünk most vállalni kell, abban nincs önkéntesség. Ez kényszer, örökölt sors, amiben osztoznunk kell. Helyzetünk ahhoz hasonlítható, hogy valaki saját fedezet nélkül, mintegy hitelből építette fel családi házát, s most azért kell egyre keményebben dolgoznia, hogy házát el ne árverezzék a feje fölül. Keményebben dolgozik, nem él jobban, de megőrzi a házát, és bázist teremt ahhoz, hogy később még a bútorait is kicserélhesse benne. Ismerem és jogosnak tartom a szemrehányást: az egyén csak korlátozottan képes befolyásolni, hogy a munka, amit legjobb képessége és ereje maximumának latbavetésével végez, valóban jövedelmező-e, vagy egyéb okokból kifejezetten veszteséget termel. Ez a gazdasági károkon túl - sajnos - morális torzulást is előidéz. Ezt a szakadást egyrészt a tulajdonviszonyok átalakításával, a valódi tulajdonosi érdek megteremtésével, másrészt a tudás, a műveltség, a szakmai és vezetési színvonal emelésével, a minőség forradalmának áttörésével szüntethetjük csak meg. Ezek jelenthetnek szilárd alapot a termelő munka valódi értékteremtő képességének kibontakoztatásához. Egy ilyen rendszer megteremtéséhez nélkülözhetetlen a politikai intézményrendszer demokratizálása, olyan intézményes garanciák kiépítése, amelyek nem teszik lehetővé az újbóli visszarendeződést. A reformtörekvések két évtizedes történetében csak a legközelebbi múltban jutottunk el oda, hogy a gazdaság területe mellé felzárkózott és együtt halad a politikai reform. S máris olyan helyzet fenyeget, hogy kettészakad a gazdasági és politikai reformfolyamat. Az egyik oldalról - elsősorban az úgynevezett alternatív szervezetek részéről - politikai nyomással nézünk szembe. Az alternatív szervezetek elsősorban a politikai intézményrendszer átalakításának meggyorsítását igénylik. Az áremelkedés nyomán nyilvánosságra került szakszervezeti és egyéb követelések viszont - szándékuktól függetlenül - a gazdasági reform továbblépését akadályozhatják. Ebben a helyzetben a kormányzat nem engedhet egyik szélsőségnek sem. (folyt.köv.)
1989. január 14., szombat 16:04
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|