|
|
|
|
Útlevél és pénz 2.
|
Való igaz, ha mind nagyobb számban nyílnak itthon csak konvertibilis valutáért árusító boltok, áruházak, akkor azok valósággal elszívhatják a jobb árut a forintos boltokból. Legalábbis azt a jobb árut, amiből nincs elegendő, és a jobb árukból nálunk gyakran nincs elegendő. Előállhat egy olyan helyzet, amelyben a hiányzó cikkekhez csak azok jutnak hozzá, akiknek idegen valutájuk van, s azok nem, kiknek csupán forintjuk. Bár ez részben ma is így van - hisz külföldre vásárolni is csak az utazik, kinek márkája, schillingje, dollárja van - a ténnyel kevésbé kell szembenézni akkor, ha a vásárlás külföldön történik. És való igaz: minél több itthon is a csábító, de csak idegen valutáért kapható áru, annál értéktelenebbnek bizonyul a forint, annál értékesebbnek a konvertibilis valuta. Jogos, indokolt a központi devizagazdálkodásnak az az aggodalma, hogy engedményei nyomán csökkenhetnek a maga, tehát az állam devizabevételei. Ez súlyos veszély ilyen mértékű eladósodottság mellett. De vajon mennyivel csökkenhetnek? És amennyivel csökkenhetnek, az miként aránylik az ország összes devizabevételéhez, az ország összes adósságához? (Az adósságállomány 17 milliárd körüli, az utazási számlákon lévő pénz 100 millió dollár alatti, az otthon, illetve a külföldön tartott lakossági pénz összege ismeretlen.) alc. Merre megy a devizakaraván? Valós veszélyek tartják görcsben a központi devizagazdálkodást, de - érzésem szerint - a veszélyérzet, a félelem túlzott. Különösen akkor, ha szembeállítjuk az állampolgároknak azzal a természetes igényével, hogy joguk legyen eldönteni, mikor, mire adják ki pénzüket. Akár forint az a pénz, akár más valuta. Ezért az elsődleges ésszerű lépés az lenne, ha nem különböztetnék meg a devizaszámlákat az utazási számláktól, hanem azokat összevonnák, és egyenlően kezelnék. Nem kötnék ki az egy éves várakozási időt, mert az csak az ausztriai boltok további virágzását, s nem a hazai devizagazdálkodást segíti. Hogy ha kikötik, akkor az állam egy évig használhatja azt a százmillió dollárt, ami az utazási számlákon van? Meglehet. Ám az is meglehet, hogy ez hiú remény: az emberek nem várnak, hanem ma veszik meg, amire szükségük van. Ha itthon nem lehet, hát külföldön. S ott vagyunk, ahol a part szakad. (folyt.)
1989. január 11., szerda 09:52
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|