|
|
|
|
Berecz János pozsonyi tárgyalásai
|
(Hajnal László Gábor) München, 1989 január 22. (SZER, Világhíradó) - A Kossuth Rádió Hírvilág című január 16-ikán este 22-kor sugárzott műsorában arról kérdezték Berecz Jánost, az MSZMP Politikai Bizottságának tagját, a Központi Bizottság titkárát, hogy a három napig tartó pozsonyi tárgyalásairól kiadott közleményből miért hiányzott az ilyenkor szokásos fogalmazás; "a megbeszélést baráti-légkör jellemezte". Az ilyetén érdeklődés felcsigázza a hallgató kíváncsiságát - de múltak a másodpercek és a szokásos pártzsargon-magyarázat — és érvekből semmi különleges nem került a levegőbe. Ám, amikor afelől faggatták, hogy a találkozón esett-e szó a magyarokról, a szlovákiai kisebbségről? - lankadó figyelmünket gyorsan megdöbbentővé srófolta Berecz János válasza. Nyomatékosan hangsúlyozta: - mint a szlovák párt első titkárának - hogy "tulajdonképpen a mi számunkra nem az a fő kérdés, hogy megértik-e, hogy van egy magyar nemzetiség és azzal megfelelően bánni kell. Ez az ő kérdésük elsősorban". És itt álljunk meg az idézéssel. Vajon a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának titkárát ki hatalmazta fel arra, hogy így beszéljen? Magatartása nem lehet véletlen, hiszen csak a múlt esztendőben legkevesebb négy alkalommal tettek hasonló kijelentést nagy, mondhatni nemzetközi nyilvánosság előtt a magyar kormány és párt képviselői. Erdős André a bécsi utóértekezleten április 19-én, Grósz Károly július 2-ikán a Magyar Hírlapnak adott nyilatkozatában, illetve július 5-ikén Moszkvában, és Várkonyi Péter július 4-én a Komáromban tartott cseh-magyar külügyminiszteri találkozó után adott tv-interjújában. A Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottsága a Magyar Népköztársaság kormányához küldött, és 1988. július 26-án Pozsonyban keltezett levelében - épp ezek miatt - erőteljesen tiltakozott a csehszlovákiai nemzetiségi politikát kritikátlanul dicsérgető állásfoglalások, nyilatkozatok ellen. Berecz Jánosnak tehát bő féléve volt, hogy áttanulmányozza a Minisztertanácshoz eljuttatott érveket, miszerint az utóbbi 20 esztendőben hol, milyen területeken romlott a Felvidéken élő magyarok helyzete. Például: felszámoltak mintegy 200 magyar iskolát. Csökkentették a magyar nyelvű művelődés összes lehetőségét. Csaknem teljesen felszámolták a magyar pedagógusképzést. Korlátozták a magyar nyelv használatát - csaknem konyhanyelvé sorvasztva azt. Tiltották a helyiségnevek és egyéb földrajzi nevek magyar nyelvű használatát. A magyar személynevek és családnevek magyar nyelvű írását. A magyar kisebbség magatartására a félelem nyomta rá a bélyegét, ami miatt a kisebbség társadalma felbomlóvá vált - és még sorolhatnánk tovább azokat a tényeket, amelyek cáfolhatatlanul bizonyítják, hogy a magyar kormány és pártvezetés jelentősen téved, amikor úgy vélekedik, hogy Csehszlovákiában a nemzetiségi ügyekkel nincs különösebb gond, hiszen ott a kisebbség problémáit kielégítően, mi több: példamutatóan oldják meg. Ha ez így lenne, a magyar tömegtájékoztatási eszközök munkatársai nem foglalkoznának mind gyakrabban, és egyre tiszteletreméltóbb őszinteséggel annak firtatásával, hogy Szlovákiában is tetten érhető a nemzetállam megvalósításának nagy ideája. (...) Berecz János mégis úgy véli, hogy a szülőföldjükön maradt - ott nyelvükben is élni akaró - magyarság sorsának alakulásáért az anyaország kormánya nem felelős. Ahogyan mondotta "a mi számunkra nem az a fő kérdés". - Elgondolkodtató, hogy a Romániában kialakult helyzet ismeretében egy vezető politikus nem a Felvidéken tartja lényegesnek a beleszólás jogát, pedig még alig múlt tíz esztendeje, amikor hatalmas méretű támadás indult a magyar iskolák ellen. Ha az nem bukik el, a néhány bátor ember, és vagy tucatnyi falu tiltakozása miatt, napjainkban vagy hatvanezer fiatalt fosztanának meg az anyanyelvi művelődés lehetőségétől. Ám akkor nem a budapesti kormány vétózta a szándékot, sőt: közösséget vállaltak a szlovákiai vezetőkkel abban, hogy a magyar kisebbség jövedelméért küzdő Duray Miklóst meghurcolhassák, hiszen az Élet és Irodalom 1983. szeptember 16-i számában Hajdú János "szösszenete" megjelenhetett - egyszerre támadván Duray "Kutyaszorító" című kötetét, és az előszót írt Csoóri Sándort. Nem lehet elégszer hangoztatni, hogy a kisebbségben élők legfájóbb gyötrelmét: a hazátlanságot csak és kizárólag úgy lehet, kell gyógyítgatni, ha hivatalosan is éreztetik velük a valahová, valakihez tartozás biztonságát. Különösen az elszakított területeken élők esetében gyakorlatiasul jeles költőnk figyelmeztetése, hogy magyarnak lenni nem születés, hanem vállalás dolga. De a megpróbáltatások súlya alatt ez még nehezebb, és nem helyeselni, inkább vitatni szükséges az olyan megállapításokat, amit nemrégiben a CSKP Központi Bizottságának ideológiai kérdésekkel foglalkozó funkcionáriusa tett: "Csehszlovákia magyar nemzetiségű dolgozóinak nincs szüksége külföldi gyámkodásra". Az MSZMP legfelsőbb tisztikarának tagjai az ilyen kijelentésekre 1989-ben már nem bólogathatnak. Hiszen az anyaország figyelme sohasem volt külföldi gyámkodásnak minősíthető. Mikor ilyesfélét emlegetnek, a hatalmat egy kézben tartó politikusoknak erkölcsi kötelességük valamennyi fórumon ezt cáfolni, és követelni, hogy a majd hatszázezernyire tehető kisebbség polgári, emberi jogait ne korlátozzák, és ne sértsék meg sorozatosan. +++
1989. január 22., vasárnap
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|