|
|
|
|
Olasz magántévéhíradó, avagy reklámhordozó-e a hír? (1.rész)
|
Róma, 1989.január 9.(MTI-PRESS) - Miközben az európai televíziózás lassan belép a közvetlen műsorszóró műholdak világába, Olaszországot magántelevíziók árasztják el. Legalább harminc csatorna fogható minden nagyvárosban. Éjjel-nappal ömlik a készülékből a reklám, amit időnként megszakít egy-egy filmrészlet. A műsorszerkesztők szerint ugyan fordítva: a filmeket szakítja meg néha reklám. Ám, ha valóban így lenne, nem azt tapasztalná az ember, amit tapasztal: akármikor kapcsolja be a készüléket, mindig reklámot lát, közöttük rémfilmet, némafilmet, amerikai sorozatot, kalandfilmet. Minél izgalmasabb, annál több nézőt vonz, és annál drágább a reklámkörítés, tehát nagyobb a magántévétársaság bevétele.
A nézettségi mutatót, a reklámfilmek árfolyamának döntő tényezőjét árgus-szemekkel figyeli is minden érdekelt. A versenybe az állami televízió - a RAI - is kénytelen beszállni azóta, hogy az antennák szabadságát meghirdették; a reklámbevételre szüksége van az előfizetési díjak mellé. S meglepően jól helytáll. Pártatlan adatfelmérések szerint az esti főműsoridőben száz készülék közül 47-48-at kapcsolnak a RAI három csatornájának valamelyikére. Silvio Berlusconi ugyancsak három csatornára kiterjedő országos tévéhálózata csak 36-38 százalékot mondhat magáénak. Vajon miért? ,,Őképernyősége,, a magántévébirodalom császára úgy véli, azért, mert az állami televízió fenntarthatta magának a tájékoztatás, a hírszolgáltatás monopóliumát. Hiába jobb a Berlusconi-adók filmkínálata, a nézők mégis a RAI-t kapcsolják, mert ott tévéhíradót is nézhetnek. Amit azután mindenki szíd, mert unalmas, mert pártszempontok szerint szerkesztik, félretájékoztat, elhallgat. A kereszténydemokraták szerint csak Craxit mutatják, a szocialisták szerint csak de Mitát. Dehát egyedül ez van, a pártok között felosztott állami tájékoztatás. ,,Itt az ideje, hogy felszámoljuk ezt a monopóliumot,, - mondják egyre többen. S Berlusconi úgy vélte, itt az alkalom, s megszületett a magántévéhíradó. ,,A hírek sűrűjében,, - nagy beharangozás után ezzel a csábító címmel kezdték sugározni a négyes csatornán, Berlusconi fő adóján az esti hírműsort. Végre itt az igazi, szabad tájékoztatás - lélegzett fel a közönség. Legalább ötmilliónyian figyelték az első napokban az ígéretes szignált, amely azt sugallta: a világ valóban bejön ma este a szobánkba. (folyt.)
1989. január 9., hétfő 12:15
|
Vissza »
|
|
Olasz magántévéhíradó, avagy reklámhordozó-e a hír? (2.rész)
|
A RAI-tól átcsábított neves újságíró bevezeti az első riportot: egy kórházról, ahol orvosi műhiba történt. Könnyezve nyilatkozik az áldozat mamája, szívesen együttéreznénk vele, de mielőtt megérthetnénk, miről is van szó, jön a reklám. Külpolitika következik, majd a kommentár után hajhullás elleni szert reklámoznak. Kényes téma jön: a miniszoknya újra divat. Erkölcsös, ha kilátszik a hölgyek térde? Nem kisebb személyiség mond vélemenyt, mint Alberto Moravia. Utána: az ENI és a Montedison gyártmányszakosítást határoz el - ám kiderül, ez is reklámspot volt, nem hír. S így tovább, harminc percig. A parlamentet, az állami híradók kedvencét, sőt, majdnem kizárólagos területét, tüntetően kerüli a magánhíradó, amely inkább az egyveleg, mint a híradó benyomását kelti. Külföldi tudósítói persze nincsenek, nem sugározhat helyszíni közvetítést. Ez a RAI monopóliuma. A szerkesztőség mindössze 50 főből áll (a RAI ezer egynéhány fős híradó-szerkesztőségével szemben). Mégsem a technika hiányzik, hanem a hír. Nem tudunk meg igazán semmit, azon kivül, hogy mely cégek fizették a műsoridőt. A reklámok, riportok vagy álriportok közé ékelve semmivel sem kevésbé idegesítőek, mint amikor a filmcselekmény fonalát szakítják minduntalan félbe. ,,Berlusconi feltalálta a hír nélküli híradót,, - írta a tekintelyes Corriere della Sera leplezetlen kárörömmel. Kiderült: jó híradót nem olyan könnyű csinálni, mint vetélkedőt vagy show-műsort. A magántévék a látványt tekintették egyedül jó reklámhordozónak, néhány év alatt azonban kiderült, hogy a tájékoztatás fontosabb, mint a szórakoztatás. Legalábbis nem lehet meg nélküle egy tévétársaság. Nem véletlen, hogy az amerikai CNN kizárólag információs szolgáltatással is megél. Csakhogy a tájékoztatásnak igazinak kell lennie: lényeges dolgokról kell szólnia, állást kell foglalnia. A RAI nem véletlenül tagadta meg a Berlusconi-adóktól a közvetlen kapcsolást, még a sportközvetítések jogát is. A magántévéhíradó egyelőre állandó ,,utánlövésre,, van kárhoztatva, lerágott csontokon rágódik, állásfoglalásai pedig üres közhelyekben merülnek ki. A tanulság: lehet, hogy az állami tévéhíradó célzatos és unalmas, politikamentesen viszont egyáltalán nem híradó a híradó, legfeljebb rózsavizes reklámhordozó. +++ Magyar Péter (Róma), MTI-PRESS
1989. január 9., hétfő 12:17
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|