|
|
|
|
Magyarország 1988 - 2. folyt.
|
Rajki László: - 1988 egyértelműen bebizonyította, hogy milyen súlyos a magyar mezőgazdaság válsága. A kiskőrösi szőlősgazdák június 7-i tüntetése ebben a vonatkozásban is mérföldkő, mert ország-világ tudtára adta, hogy a budapesti kormány hibás agrárpolitikájának teljesen kiszolgáltatottak a kistermelők. Viszont a borügy csak a jéghegy csúcsa. Hasonló problémákkal küszködtek egész évben a 'kis- és nagyüzemek, a növénytermesztők, az állattenyésztők, a kertészek, a mezőgazdaság szinte minden ágazata veszteségessé vált. 1988-ban a magyar mintájú kolhozoknak már kereken a fele került a tönk szélére, vegetált - egyetlen fillér nyereség nélkül. Amit az agrárolló nem vágott le, azt elvitte a bérbruttósítás, a magasabb adó, és társadalombiztosítási járulék, illetve az utolsó nagy érvágás: a hitelkamatok november 1-jei drasztikus és visszamenőleges hatályú felemelése. De a ház körül is gyorsan fogy a termelési kedv. Például ismét tetemesen csökkent a sertés-, a szarvasmarha- és a baromfiértékesítés. Egy-két éven belül húsimportra szorulhat az ország, vagy megint eltűnik a2: üzletekből a hentesáru. Egy tsz-elnök mesélte a közelmúltban, hogy 1978 és 87 között tízszeresére nőtt a gazdaság termelési értéke - miközben egyhatodára csökkent a nyeresége. 1988-ban pedig először ráfizetéses a 12 ezer hektáros nagyüzem. Egykori gödöllői évfolyamtársam szerint ennek oka elsősorban a kormány mezőgazdaság-ellenes agrárpolitikája, a KGST piactalansága, a külkereskedelem monopolhelyzete, és az érdekvédelem teljes hiánya. Mivel terményeik nagy részéért váltót kapnak, már munkabért is alig tudnak fizetni. Ráadásul a szovjet exportra alapuló háztáji almások bevétele is elapadt - úgyhogy a tagság és a vezetőség körében egyaránt kormány- és KGST-ellenes hangulat uralkodik. Szép Zoltán írását Bazilides Barna olvassa fel: - 1988-ban mind a félelem, mind a közöny bénultsága oldódott. Az elveszített öntudat újra megtalálása esztendejének is mondhatnánk a búcsúzó évet. Számos fétisünk került a történelem lomtárába, és számos lehetőségről derült ki, hogy a magyarok célkitűzései között is helye van; helyének kell lennie. A társadalmi önszerveződés lendülete nem hagyott alább. A különféle csoportosulások - ha tetszik az "egypártnak", ha nem -, sorra jelentik létrejöttüket, hozzáfognak saját területük felségjog alá vételéhez, és legtöbbjük életképesnek is bizonyul. A legerőteljesebb változások a hatalomhoz való viszonyulásban következtek be. Úgyszólván minden kiderült a pártról, amit évtizedek óta az emberek rebesgettek. Sajnos még több is. A rendszer levitézlett, és lassú kiszorulása a hatalomból feltartóztathatatlanul halad. Szocializmus egy bizonyos időszakban történelmi válasz akart lenni arra a dilemmára, hogy miképpen lehetséges igazságosabban és hatékonyabban boldoguláshoz segíteni a kizsákmányolt milliókéit. A munkásság mint osztály, mint a párt osztálybázisa - önállósulni kíván. Jogai közé visszavette a sztrájkot, a szakmai önszerveződést, a beleszólást. Nem látványosan, nem a formális elemek számát gyarapítva - de hozzáfogott valódi társadalmi helyének megkereséséhez. Miért is a párt a továbbiakban egyre esélytelenebbül léphet fel úgy, mintha a munkásosztály nevében és érdekében cselekedne. Lassan kirajzolódik annak a magyar modellnek az előképe, amelyik beilleszthető lesz az európai civil társadalmak szerkezetébe. Innen szemlélve joggal nevezhető 1988 a fordulat évének. A párt és a gazdaság visszaesett ugyan. Fordulat ez is. De a nép halad. Elszánt igyekezettel. Pécsi Vilmos: - Az 1988-as hazai események hátterében természetesen ott van az a nemzetközi politikai megfigyelés, amelyet egyik magyar író - egyébként elnagyoltan, de azért a lényegre tapintva - úgy jellemzett egy sakk- kifejezéssel: világos győzött, sötét feladta. A dolog azonban nem ilyen egyszerű. Ugyanis világos még nem győzött - ahogy elnézem, nem is nagyon akar győzni - sötét pedig egyáltalán nem adta fel. Viszont tény az, hogy a bástyái vannak veszélyben, és talán elfogadna parasztveszteséget. Ennyit képletesen a nemzetközi helyzetről, benne hazánkkal. De senki sem tudja biztosan, hogy jövőre ki fog lépni sötéttel, és azt sem, hogy hogyan? 1988-ban folytatódott pártunk rothadási folyamata. A népnek ez a párt sosem kellett. Ennek a pártnak régóta csak tagjai voltak, de hívei, követői nem. Kivéve azokat, akik hasznot húztak belőle. A párt idén is fenntartotta vezető szerepét, hatalmi monopóliumát, amelyet Moszkvától kapott, és nem a magyar néptől. A magyar gazdasági berendezkedés már nem a merev sztálinista modell. Politikailag azonban még mindig az, és ezen nem változtatott, hogy a legmakacsabb neosztálinisták - Kádárral az élükön - eltűntek a történelem süllyesztőjében. Ezeket az embereket mérhetetlen felelősség terheli. Rákosi és elvbarátai pár éven keresztül ültek a nép nyakán - ezek harminc évig, és úgy tönkretették az országot, hogy évtizedekbe telik majd talpra állás. A párt 1988-ban utóvédharcokat folytatott. Engedményekre kényszerült. A legfelső vezetők mentek - de az államigazgatás, a pártbürokrácia tisztikara, a sajtó személyi állománya ugyanaz maradt. A pártvezetés időt szeretne nyerni -, hátha csoda történik. Nem történik csoda. Gazdaságilag Magyarország csődbe jutott. Benne vagyunk a KGST-ben, és mindenki tudja, hogy ez katasztrofális számunkra gazdaságilag. A kormány tehetetlen volt az erdélyi magyarok tragédiájával kapcsolatban, és a vízlépcső ügye nemzeti botrány. Az életszínvonal esett. Az infláció növekedett. Helyénvaló az ironikus vicc: közepes volt a helyzet 1988-ban. Rosszabb mint 1987-ben, de jobb mint 1989-ben lesz. Kit kell okolni? A pártot. Már Rákosi megmondta: mindenért, ami ebben az országban történik - azért mi, kommunisták vagyunk a felelősek! Pontosan így van. A párt most azzal próbálkozik, hogy a hatalmat látszatra megossza. Nem a tényleges hatalmat, a döntés jogát, hanem a hatalom - úgymond -, végrehajtását. Megszületett a szocialista pluralizmus, a "szocplur." Az alternatív csoportosulásoknak beszélni lehet - aztán majd a párt dönt. De a népnek nem "szocplur". kell, hanem parlamentáris demokrácia, általános titkos választások, többpártrendszer, a demokratikus parlamentben demokratikus pártokkal - a demokratikuson van a hangsúly! A párt - mint mondtuk - 1988-ban is időt húzott, és ezt szeretné tenni 1989-ben is. Majd 1990-re elkészülnek a tervek a többpártrendszerről, aztán majd vitatják, csiszolgatják, latolgatják. Közben kiderül, hogy miként alakul a helyzet a Kremlben. És közben egyre több a szöveg az új közmegegyezésről. Ezt szeretné a párt. De már megvan: a párt ossza meg a hatalmat a néppel Azokkal, akik a nép különféle osztályait, rétegeit valóban képviselik. Amíg nem késő. Ez hozhat stabilitást, amelyre olyan nagy szükség van. A párt elmúlt negyven esztendős tevékenységéről ne essék szó - a történelem majd ítélni fog. A párt most tehet egy igazán nagy történelmi szolgálatot a népnek: megválik a hatalom monopóliumától és megosztja azt más demokratikus erőkkel. Ez a legfontosabb teendő, történelmi feladat. És ez az utolsó lehetőség. +++
1989. január 2., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallható telefonüzenete:
Jó napot kívánok! (BEMONDJA NEVÉT) ...vagyok. Ne haragudjanak, hogy zavarom Önöket, de amit a Hallgatók Fórumában hallani, hogy egy telefonáló valószínűleg roppantul kultúrálatlanul telefonál, azt Önök ugyanúgy... miért kel1 visszaidézni? Azt hiszem, hogy erre nincs szükség. Ezzel kapcsolatban csak ezt szerettem volna mondani, valamint, hogy a német kiejtésüket nem ártana roppantul, az összes Szabad Európa dolgozójának feljavítani. Egy példa: a heute-t rendszeresen hajténak mondják. Aki Magyarországon németül tanul, azt hiszem, hogy az nagyon rossz. Köszönöm, ennyit szerettem volna
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|