Rendszerváltás és az MTI

	A jogrend pillére
(Kármentő Imre) München, 1989. január 4. (SZER, Világhíradó) - Az ügyvédség helyzetéről írt kitűnő cikket december 28-án a Magyar Nemzetben Rakonczai János. Rámutatott ebben, hogy tarthatatlan az ügyvédség létszámának mai korlátozása, mert ez ellentétes a jogállamisággal és a jogvédelmet kereső nagyközönség szükségleteivel, érdekeivel. A cikk utalt arra is, hogy a modern magyar állam jogrendjében gyökerező hagyományos ügyvédi szervezet felbomlasztása, az ügyvédi függetlenség felszámolása szovjet mintára, a moszkvai példát utánzó egypárti diktatúra nyomására ment végbe. Azt hiszem, nem kerülök ellentétbe Rakonczai János gondolatmenetével, ha egy pontban kiegészítem. Nem elég ugyanis feloldani a számbeli korlátozásokat, nem elég, ha az ügyvédi munkaközösségek nyitottakká válnak, és új közösségeket is alakíthatnak azok, akik a meglévőkben bármi ok miatt nem tarthatják meg a helyüket. Nem elég még az sem, ha megszüntetik az úgynevezett jogtanácsosokat sújtó diszkriminációt, és szabaddá teszik az ügyvédi pályát mindazok előtt, akik sikerrel letették az ügyvédi vizsgát. Szükség van a munkaközösségi kényszer eltörlésére is. Ezt a követelést nem találtam meg a cikkben. Az ügyvédi munkaközösségeket a sztálinista kényszer hozta létre. Céljuk az ügyvédek függetlenségének felszámolása, az ügyvédség állami ellenőrzés alá vétele volt. Az ügyfelek érdekvédelmét semmivel sem szolgálták, és az országosan eluralkodó korrupció, protekcionizmus közepette ezek az úgynevezett munkaközösségek inkább növelték a bajokat, mintsem enyhítették volna. A jogélet sem nyert velük. A nevük hazug. Sem gyakorlatilag, sem elméletileg nem folyt és folyik bennük közös munka. Külön érdemes szólni a munkaközösségi helységekben tapasztalható tárgyi feltételekről. A zsúfoltságról, a méltatlan körülményekről, amelyek között sem elmélyülésre nincs mód, sem a megkövetelhető diszkréció nem biztosítható. Nem csak a munkaközösségek által szorította az állam kényszerpályára a jogászi tevékenységet. A jogállamiság sérelmére volt az a korlátozás is, amely a honvédségi védők és a jelentős politikai ügyek vádlottjainak védelmére jogosult ügyvédek exkluzív névjegyzékeit hozta létre. Sőt korlátozást, méghozzá indokolatlan korlátozást jelent a régi alapokon egy olyan intézmény fenntartása is, mint az Ügyvédi Kamara. Jóllehet ezt nem a jogrend 1948-at követő eltorzulása hozta létre. Nem látom be, milyen jogcímen lehet egy demokratikus jogállamban kötelező kamarai tagsághoz kötni az ügyvédi tevékenységet, ha egy ügyvédi diplomához csak kellően képzett és feddhetetlen emberek juthatnak. Azt készséggel belátom, hogy az ügyvédi kamarák egyfajta érdekvédelmi és felügyeleti funkciót tölthetnek be, és ez a jogkereső közönségnek is javára válik. Bízzuk azonban az ügyvédek és ügyfelek szabad döntésére, igénybe kívánják-e venni az érdek- és jogvédelemnek azt a többletét, az egzisztenciális és jogszerűségi garanciát, amit a kamarák nyújthatnak. Az ügyvédi etikát súlyosan megsértőkkel szemben a független bíráságok kielégítő védelmet jelenthetnek. A felelős és szabad ügyvédség a jogrend pillére. Ez a pillér azonban nem attól lesz szilárd, hogy rajta hagyják a gyámkodás béklyóit, hanem attól hogy a szaktudás betonjából a demokrácia alapjára épül. +++ 1989. január 4., szerda
Vissza »