Rendszerváltás és az MTI

	Interjú Fényi Tiborral
(Siklós István) London, 1989. január 3.(BBC, Panoráma) Hírek érkeztek Londonba - erről tudomást szereztünk mi is, itt a BBC-ben is - hogy mintha megváltozott volna a kormány politikája. Fényi Tibor történészt kérdezzük: hogy hogyan látja ő, aki a Független Menedékbizottságnak az egyik szervezője - a menekültügyi politikáját a magyar kormánynak? - Sajnos csakugyan tragikus változások álltak be a magyar menekültpolitikában. Ezt már jelezte az az interjú, amit Gál Zoltán belügyminiszter-helyettes a Magyar Hírlap december 19-i számában adott, ahol úgy beszélt - a valóságnak meg nem felelően - a Romániának kiszolgáltatott menekültekről, hogy azzal felkészítette a közvéleményt arra, hogy nagyobb tömegben adnak vissza menekülteket. Később Székely János a Belügyminisztérium Határőrség Országos Parancsnokságának vezérőrnagyi beosztású tisztviselője, december 29-én megerősítette, amikor közölte hogy nem egészen 1400 embert adtunk eddig vissza Romániának. És valótlant állított, ugyanis arra a kérdésre, hogy - idézem: "az a hír járja, hogy Magyarországon a magyar-román határon, olykor a nemzetközi egyezményeket is megsértve, mind több menekültet adnak vissza a szomszéd ország hatóságainak", - ő azt válaszolta szó szerint, hogy "először is bizonyos nemzetközi egyezményt éppen a befogadásukkal sértünk meg". Nos, Székely János állítása nem felel meg a valóságnak - több ok miatt sem. Először is a polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányát megsérti Magyarország - az első, a hetedik és a tizedik, valamint tizenkettedik cikkelyt. En elhiszem, hogy egy rádióhallgatónak ezt nehéz hallgatnia, talán unalmas is, de kénytelen vagyok innen a vezérőrnagy úr figyelmét felhívni arra, hogy Magyarországon azért rajta kívül is még tisztában vannak emberek jogszabályokkal. Ugyanakkor a közelmúltban Magyarország Bécsben egy menekültügyi konvenciót ratifikált, amelyben kötelezettséget vállalt arra, hogy nem ad vissza menekülteket, a nemzetközi jogszabályokhoz fogja igazítani saját jogszabályát. Addig is a különbséget úgy hárítja el, hogy nem tesz olyan gyakorlatot, nem végez olyan cselekedetet, ami ne felelne meg az európai tevékenységnek. Ezt nagyon nehéz összeegyeztetni azzal, ami tegnapelőtt történt. Tegnapelőtt két fiatalember, akik román állampolgárok, körülbelül május óta vannak Magyarországon, és útlevéllel érkeztek Magyarországra. A magyar hatóságok megpróbálták visszatoloncolni őket Romániába. A két fiatalember neve: Nagy István és Balázs Levente. Mindketten juharfalusi lakosok. Az egyikük 1963-ban, a másikuk 1968-ban született. Az eset példátlan. Ugyanis az egyikük: Nagy István feleségét - miután sikertelenül Magyarországra próbált szökni a feleség - a Securitate börtönbe vetette, majd az olasz politikus, Fanfani közreműködésére bocsátották szabadon. Azonban az olasz politikus figyelme minden percben nem lehetett rajta az asszonyon, és ezt követően a Secu ügynökeivel próbálták az asszonyt elgázolni. Erről, amikor a férj tudomást szerzett, akkor természetesen rettenetes idegállapotban arról érdeklődött, hogy hogyan hozhatná ki a feleségét Magyarországra. Mivel megtudta, hogy erre nincs mód, csak Nyugat-Európával van Romániának családegyesítési tárgyalása, ezért rettenetes idegállapotban nekiindult a magyar-osztrák határnak, ahol a határőrök elfogták, bebörtönözték, és teljesen * jogtalanul közölték vele, hogy azonnal, illetve másnapra visszaadják őt és a vele lévő Balázs Leventét - Romániának. Csodálatos véletlen folytán a fiú testvére tudomást szerzett arról, hogy Győrben van a testvére bebörtönözve, és így értesített egy ügyvédet, aki a Szabad Demokraták Szövetségének tagjaihoz fordult. Mécs Imre és a Szabad Demokraták Szövetségének több munkatársa és tagja - óriási erőfeszítéssel, minden követ megmozgatva - Grószhoz, Pozsgayhoz, Horváth István belügyminiszterhez, de a Reuterhez, az amerikai követség politikai munkatársához, és egyebekhez fordultak - felhívva a figyelmet arra, hogy micsoda jogsértés történik itt! Természetesen nagy-nagy nehézségek árán - amit itt most nem tudok részletezni - sikerült legalább ideiglenesen megállítani - és ezt kérem szó szerint értsék - azt az autót, amelyik a román határ felé szállította a fiatalembereket. Ezt követően Lada Ferenc, a Belügyminisztérium titkárságának vezetője, egy ultimátumot közölt Mécs Imrével. Ez az ultimátum úgy szólt, hogy amennyiben 24 órán belül Svédország hajlandó befogadni ezt a két fiatalembert, és a Szabad Demokraták Szövetsége hajlandó a repülőjegyét kifizetni - akkor nem fogják őket visszautasítani Romániába. Ha ez nem történik meg, akkor "még minden megtörténhet". Magyarán: a legrosszabb is megtörténhet. Ez az eset példa nélkül álló. Jogtiprás minden értelemben. Eltérés az eddigi magyar gyakorlattól is, de eltérés az európai jogrendtől is. Ugyanakkor ezekkel a fiatalemberekkel írásban nem közölték azt, hogy őket visszaadják Romániába. Már ez is jogsértés. Jogsértés az, hogy ha ők itt valamit tettek, ami a magyar jogszabályok értelmében nem megengedhető, akkor nem bíróság elé állították őket, hanem Ceausescu titkosrendőreinek megbilincselve ki akarták szolgáltatni. Ilyen jogsértés-sorozat más esetekben is előfordult. Sajnos tudomásunk van arról, hogy román fiatalokat Szegedről adtak vissza megbilincselve. - Ismeretes ezeknek a fiatalembereknek a neve? - Igen, ismeretes ezeknek a fiatalembereknek a neve. Bogdán Ovidian Adrián és Bogdán Raul Fiorel. Mindketten aradi lakosok, és érvényes útlevéllel érkeztek Magyarországra. Jugoszláviába kívántak tovább utazni. Az eset azért is megdöbbentő, mert eddig olyan fiatalembereket, akik útlevéllel érkeztek Magyarországra, nem bántottak. Nos, azt hiszem, hogy ez a két eset, valamint ezek a félelmetes számok és ezek a magyar és a nemzetközi jogrendszert figyelembe nem vevő nyilatkozatok - amelyek nagyon magas helyen hangzanak el -, mutatják, hogy a magyar menekültpolitika alapvető változáson ment keresztül az utóbbi napokban. Úgy néz ki, hogy a rendőri szervek meg akarják állítani azt, hogy Magyarországra jöjjenek menekültek. Úgy néz ki, hogy ezt ilyen módszerrel próbálják megállítani: hogy menekülteket visszaadnak, megbilincselve kiszolgáltatnak üldözőiknek - mintha nem tudnák azt, hogy a magyar történelemben a legszebb történelmi példáink azok, amikor menekülteknek adtunk lehetőséget itt élni: francia hadifoglyoknak, vagy éppen lengyel menekülteknek. És történelmünk legsötétebb pillanata volt az, amikor zsidó honfitársainknak nem adtunk, vagy nem tudtunk adni menekült jogot. Úgy látom, hogy a magyar belügyi szervek előtt az, hogy melyik történelmi tradícióhoz kívánnak kapcsolódni - eldőlt. - Korábbi magas szintű nyilatkozatok szerint minden Erdélyből, illetve Romániából érkező menekültet be akartak fogadni. - Igen, ez több helyen elhangzott. Es úgy látom, hogy alapvető változás történt ezekhez a nyilatkozatokhoz képest. Egyrészt magát a változást is tragikusnak tartom - és ugyanakkor megengedhetetlennek hogy nem közölték az érintettekkel, a lehetséges menekülőkkel, hogy ezután, ha Magyarországra jönnek, akkor szembe kell nézniük azzal, hogy visszaadják Ceausescu titkosrendőreinek őket. - És mi lehet ennek a magyarázata: hogy megváltozott a magyar hatóságok politikája ezen a téren? - Gál Zoltán belügyminiszter-helyettes szavaiból ez világos. Ahogy említettem a Magyar Hírlap december 19-i számában nyilatkozott, ahol azt említi, hogy mintha a társadalom tűrőképessége érte volna él a határát. Nos erről én, aki menekültekkel foglalkozom, szintén pontosan tudom, hogy nem így van. A társadalom igenis hajlandó segíteni menekülteket, és óriási összefogás van a menekültek megsegítésére. Csakhogy ha ilyen nyilatkozatokkal a menekülők jelentős részét kábítószereseknek, büntetett előéletűeknek, vagy magatehetetlen embereknek tüntetik fel, akkor ezzel azokat az embereket próbálják ellenük fordítani, úgy próbálnak ellenük hangulatot kelteni - akikre aztán ismét lehet hivatkozni, hogy lám: van ilyen vélemény, hogy ne jöjjenek emberek. De szeretném még egyszer mondani: a magyar lakosság szinte példa nélkül álló egységben hajlandó befogadni a menekülteket. Nem diszkriminál a magyar és a román nemzetiségűek között. Diszkriminálni - csak a hatóságok diszkriminálnak. Hadd mondjak erre ismét egy példát, a Magyar Nemzet 1988. december 27-i számából. Advent Rákosszentmihályon címmel Dénes G. István tollából jelent, meg egy írás, amelyben leírja a következő esetet: "Egy 35 éves férfi, akivel az ajtóban egymás mellé préselődtünk, éppen elveszítette nagy bizodalmát. Két napja feleségét és két gyermekét Nyírbátornál a határőrök visszazsuppolták Romániába. A történet szinte hihetetlen, de sajnos igaz." Tehát ez az ember itt van. Utána szökött a családja, a felesége és a gyermekei. A magyar határőrséget ez nem érdekelte: az asszonyt és a gyerekeket visszaadták a titkosrendőröknek. - Hallani olyan híreket is, hogy a menekülők igen nagy kockázatot vállalnak, és hírek szerint a román határőrség lövi, vagy lelövi a menekülni kívánókat. Erről mit lehet tudni? - Magam is találkoztam olyan menekültekkel, akik mellől lelőttek embereket. Tudnék mondani neveket is. Két német nemzetiségűt, aki nem tudta kivárni azt, hogy a Német Szövetségi Köztársaság 11 ezer márkáért kiváltsa őket. Ceausescu birodalmából. Nos, tehát én pontosan tudom ezeknek az embereknek az elmondása alapján, hogy lőnek a román határőrök. Ezért mérhetetlenül megdöbbentett Székely János vezérőrnagynak a Népszabadságban megjelent nyilatkozata, amelyikben azt mondja, hogy nekik - mármint a határőrségnek - erről nincs tudomásuk. +++ 1989. január 3., kedd
Vissza » A hírhez kapcsolódik »