|
|
 |
|
 |
A geronai remete (1.rész)
|
Madrid, 1989. január 3. kedd (MTI-Panoráma) - A Pireneusok hófedte vidékének panorámájában gyönyörködni, egy sebes sodrású hegyipatak kristálytiszta vizét inni, esténként vízcsobogás muzsikájára álomra szenderülni - írigylésre méltó életmód. Agyoncivilizált hétköznapjainkban keveseknek adatik meg, hogy a természetben találjanak menedéket. Nádasi István budapesti taxissal azonban éppen ez történt meg Spanyolországban, igaz, korántsem idilli körülmények közepette.
- December másodikán érkeztem Madridba, a MALÉV menetrendszerű
járatával, zsebemben a jelentős kedvezménnyel megvásárolt,
visszaútra is érvényes jeggyel. Autóbusszal utaztam tovább
Barcelonába. A kiváncsiság hozott a leendő olimpiai városba. Hat
gyönyörű nap alatt bejártam a katalán főváros megannyi zegét-zugát,
s nyolcadikán éjszaka busszal indultam volna vissza Madridba, ám
kiderült, hogy az utolsó járaton már minden hely foglalt...
Így kezdte elbeszélését a karácsony utáni napokban a madridi
nemzetközi repülőtér fogadó csarnokában a 42 esztendős férfi. Néhány
órával korábban telefonon beszélt a családjával. Zokogott, amikor
meghallotta a lánya hangját. Hátborzongató a történetem - mondta a
tudósítónak, és készséggel hozzájárult ahhoz, hogy a hitelesség
kedvéért a neve is szerepeljen. A tanulságot pedig így fogalmazta
meg: az ijedtség rossz tanácsadó, s csak nyelvismeret és helyismeret
hiányában követhet el az ember ennyi őrültséget.
- Teljesen elvesztettem a fejemet, amikor kiderült, hogy
lekéstem a repülőgépet. Gondoltam egyet, és a francia határnak
vettem az irányt, autóstoppal. A kilépésnél semmi gond nem volt, a
francia határőrök azonban éppen engem szúrtak ki. Francia vízumom
nem lévén, visszaküldtek spanyol földre. Akkor még volt hatezer
pesetám (körübelül száz nyugatnémet márkának felel meg). Vártam egy
napot, és egy másik átkelőhelyen újból nekivágtam. Az eredmény
ezúttal sem volt kedvezőbb.
Vajon miért nem kért segítséget a madridi magyar
nagykövetségtől, amikor még volt telefonra pénze? Lemondó
legyintessel válaszolt: - Az ember néha azt hiszi, hogy egyedül is
boldogul. (folyt.)
1989. január 3., kedd 16:08
|
Vissza »
|
|
Geronai remete (2.rész)
|
Nos, Nádasi István ,,boldogulása,, egy erdei romépületben
csaknem két hétig tartott, Gerona környékén. Egy kamionos
parkolóhelyen ételmaradékokat szedett össze, s közben elszántan
terveket szőtt arról, hogyan keveredhet haza, három-négy
országon át, a vízumellenőrző hatóságok figyelmét elkerülve,
ráadásul egyetlen fillér nélkül. Végül feladta. Karácsonykor,
kiéhezve, agyonfázva, bement az egyik geronai csendőrőrszobára. Nagy
nehezen értésre adta, angol és német szavakkal, hogy a magyar
képviselettel szeretne kapcsolatba kerülni. Az ügyeletes tiszt
felhívta a követségi ügyeletet, és átadta neki a kagylót.
- Pillanatok alatt elmúlt a két hete tartó lidércnyomásom -
folytata elbeszélését a ,,geronai remete,,. - Megígérték, hogy
másnap pénzt küldenek, s mi több, megkérték a csendőrséget, hogy
szerezzenek nekem szállást, élelemet.
A spanyol hatáságok emberséges bánásmódban részesítik
mindazokat, akik bajba kerülnek az országúton, rablás áldozatai
lesznek vagy egyszerűen eltévednek. Tavaly közel 55 millió turista
járt Hispániában, így érthető, hogy a rend őreinek nagy a rutinjuk
ebben. Nádasi Istvánt a Vöröskereszt egyik menhelyén fogadták be egy
éjszakára, és másnap útnak indították Madridba. A magyar
nagykövetségen jegyzőkönyvet vettek fel a történtekről, indokolandó
a gyorssegély kiutalását. Ezt az összeget odahaza fizeti ki a pórul
járt utas. Csakugy, mint a kötelezvény ellenében átvett
repülőjegyet.
A történet itt véget is ér. A hihetetlennek tűnő eset kapcsán
azonban felmerül az a kérdés is, hogy történetünk hőse kellő módon
készült-e fel az útra, számba vett-e minden eshetőséget az utazás
előtt, ha egyetlen ,,buszlekésés,, miatt ilyen nehéz helyzetbe
került? Madridba érkező honfitársaink körében általános a vélemény,
hogy a 300 dollár körüli összegnek megfelelő turista ellátmányból
hat-hét napnál tovább csak rendkivül szerény megélhetésre futja
Spanyolországban. Ennek fényében nem látszik túlzásnak, hogy néhány
ország hatóságai a határátlépéskor tájékozódni kívánnak az utas
zsebében lapuló valutáról. Nyugat-Európában nemigen kedvelik az üres
zsebű ,,remetéket,,.+++
Meruk József (Madrid), MTI-Panoráma
1989. január 3., kedd 16:12
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|