Rendszerváltás és az MTI

	Tulajdonosok a magyar gazdaságban
(Vadász János) München, 1989. január 19. (SZER, Mérlegen) - A társasági törvény a gazdasági vállalkozások különböző formáit engedélyezi és szabályozza. Közkereseti, betéti társaság, kft, részvénytársaság - valamennyi vállalkozási forma a piacgazdaság sok évszázados története során alakult ki, kielégítvén a természetes igényt, hogy a vállalkozók kiválasszák azt a jogi formát, amely a vagyongyarapítást, és az ezzel járó kockázat mérséklését a nekik megfelelő arányban biztosítja. Tehát valamennyi forma feltételezi, hogy az erőforrások különböző konkrét tulajdonosok között oszlanak meg, akik közvetlen vagyoni érdekeltség alapján működnek, állandóan mérlegelvén a jövedelmi lehetőségeket és a kockázatokat. Amennyiben az ország gazdasági erőforrásainak túlnyomó része ilyen tulajdonosok között oszlik meg, piacépítésre már nincs is szükség. Biztosra vehetjük, hogy ez esetben maguk a tulajdonosok teremtik meg a piacot, vagyis azt a személytelen mechanizmust, amelyben szuverén tulajdonosi fellépésüket, és egymáshoz való alkalmazkodási kényszerüket folyamatosan ütköztetik és egyeztetik. Talán helyénvaló egy hasonlat: a piac olyan társasjáték, amelyben ha nem is mindenki, de a résztvevők többsége nyerhet, ha alkalmazkodik a játék szabályaihoz. Kétségkívül szükséges megfelelő helyiség, - afféle kaszinó -, amelynek a vezetősége megengedi, illetve elősegíti, hogy az érdekelt résztvevők a játékasztalhoz üljenek. De világos, hogy semmiféle játék sem folyhat, sőt el sem kezdődhet résztvevők nélkül, akik érdekeltek abban, hogy nyerjenek. A kaszinó vezetője csupán annyit tehet - és ez fontos - hogy létrehozza és üzemben tartja a játékkaszinót. Ennek a formai feltételei azonban nem elegendőek. Hiába van helyiség, hiába van játékasztal amelyen ott halmozódnak a zsetonok, ha a kaszinó vezetője nem engedi be a résztvevőket akiknek pénz van a zsebükben, és szeretnének játszani. Az sem segít, hogy saját alkalmazottait ülteti asztalhoz, és felszólítja őket: kezdjenek játszani a zsetonokért - úgy, mintha valóban pénzre menne a dolog. Játék csak akkor alakul ki, és a kaszinó is csak akkor kezd működni, ha az igazi résztvevők valóban játszani kezdenek. És persze nem kell tartaniuk attól, hogy a kaszinó vezetője az első parti után elveszi a pénzüket. Azt hiszem fölösleges a hasonlat szereplőit formailag bemutatni. Az állam nem képes piacot teremteni anyagilag érdekelt tulajdonosok sokasága nélkül. Ezek viszont elkerülhetetlenül megteremtik maguknak a piacot, mihelyt az állam megengedi, és biztosítja, hogy valódi tulajdonosokként lépjenek fel a gazdasági életben. Biztosítja-e ezt az alapfeltételt a most életbe lépett társasági törvény? Bizonyos megindulást kétségkívül biztosítani látszik. Azok az egyének, vagy egyének csoportjai, akik a törvény adta lehetőségekkel élve, akár közkereseti, akár betéti alapon vállalkoznak valamire, akár kft-t, vagy részvénytársaságot alapítanak, ezt már szuverén tulajdonosokként határozzák el. Hiszen saját tőkéjüket fektetik be nyereség reményében, és a kezdeményezés kockázatai is az övék. Ugyanez vonatkozik azokra a külföldi cégekre, amelyek magyar partnerrel társulva az országban vegyesvállalatot alapítanak. Valamennyien joggal számítanak arra, hogy a működőképes piacot egymás között létre tudják hozni, mert csak ebben az esetben van értelme vállakózásaiknak. A magyar piac létrejöttének azonban van még egy lényeges feltétele. Az, hogy az ország erőforrásainak legalábbis túlnyomó része, ne csak töredéke, valódi, anyagilag érdekelt tulajdonosok kezébe kerüljön. Ez pedig nem lehetséges, amíg az ország erőforrásainak zömét a létező szocializmus jellegzetes intézményeiben: állami vállalatokban működtetik. Az állami vállalat ugyanis a társasági törvény szellemével, követelményeivel egyáltalán nem egyeztethető össze. Érvényesíti az államhatalom tulajdonosi funkcióit - azt a gyakorlatot, amely négy évtizeden át olyan szégyenletes kudarcot vallott. Az állami vállalat nem rendelkezik világosan elkülönült vagyonnal, és így nem jöhet létre tulajdonosi szemlélet, vagyonérdekeltség, kockázatvállalás - sem a vállalati vezetők, sem a vállalati tanácstagok körében. De az állam sem érdekelt az egyes vállalatainál lévő vagyon gyarapításában. Össznépi, tulajdonosi szerepének megfelelően az állami vállalatoknál felhalmozódott összes vagyont tekinti a sajátjának, és így tulajdonosi szempontból közömbös számára, hogy ez az összvagyon hogyan oszlik meg az egyes vállalatok között. Vagyis: amolyan csáki szalmája az állami vállalatoknál lévő vagyon. Valójában senki sem érdekelt a gyarapításában. Ami pedig a felelősséget illeti, nem túlzás azt mondani, hogy az államhatalom következetes felelőtlenségre van ítélve. Nincs ugyanis a társadalomtól elkülöníthető saját vagyona, amelyből veszteségeket téríthet, kötelezettségeket teljesíthet. Csak azzal az össznépi vagyonnal rendelkezik, amelyet az egész társadalomtól sajátított ki. Tehát szükségszerűen a társadalommal fizetteti meg azokat a mérhetetlen veszteségeiket, amelyeket állami vállalatai működtetése során előidéz. Amíg tehát az állami vállalat a magyar gazdaságban az uralkodó intézmény, piac nem jöhet létre. Akkor sem, ha a valódi tulajdonosok kis, de elszigetelt csoportja már létrejött. Idézzük fel még egy pillanatra az előbbi hasonlatot. Vagy ötvenen ülik körül az asztalt, de csak néhány igazi játékos van közöttük. A többiek a kaszinó alkalmazottai, akiknek nincs pénz a zsebükben, nincs nyernivalójuk, és nem is kockáztatnak semmit. Nagyon valószínű, hogy a játék meg sem indul. Vagy ha megindul, hamarosan le is zárul. Az igazi játékosok felkelnek az asztaltól, mert nem akarják kidobni a pénzüket. A jelek szerint az államhatalom is tisztában van azzal, hogy az állami vállalat intézményét a piac létrejötte érdekében fel kell áldoznia. Mint az illetékesek ígérik: idén tető alá kerül az úgynevezett átalakítási törvény, amely megengedi, hogy állami vállalatok részvénytársaságokká alakuljanak. Az elképzelés az, hogy a kibocsátott részvénypakettek zöme - elvben - állami tulajdonban marad, de úgynevezett társadalmi megbízottak, társadalmi szervezetek, intézmények, közösségek ellenőrzése alá kerül, amelyek csak az Országgyűlésnek felelnek a nekik átadott tőke működtetéséért. A működtetés pedig - így az elképzelés - úgy történik, hogy a megbízottak versenypályázati alapon úgynevezett vagyonkezelőknek engedik át ezt a tőkét, rájuk ruházván a tulajdonosi jogok gyakorlását. Vagyonkezelő pedig bárki lehet: egyén, egyének csoportja, vállalat, bank, dolgozói kollektíva, nyugdíjpénztár. Feltéve, hogy a versenypályázatot elnyeri, mert a tőke legjobb megtérülését, az államnak a legnagyobb hasznot ígéri. Mindez egyelőre nem több mint elképzelés, amelynek ki kell állnia a gyakorlat próbáit. A szándék - lényegében a régi gebines forma társadalmi méretű megvalósítása - mindenesetre arról tanúskodik, hogy valódi tulajdonosi fellépést és cselekvést várnak azoktól, akik a társadalminak nevezett vagyont működtetik. Nagyon valószínű, hogy ez az elképzelés naiv, és biztos, hogy a megvalósítása buktatókkal terhes. Mégis: szerintem fontos előrelépés lesz, amennyiben megvalósítják. A következetlenségekből származó buktatókat ugyanis sorra ki kell majd kerülni. így van esély arra, hogy ezzel olyan folyamat indul meg, amely a valódi tulajdonosok sokasága előtt egyengeti az utat. +++ 1989. január 19., csütörtök
Vissza » A hírhez kapcsolódik »