|
 |
 |
 |

Így kezdték az új esztendőt (2. rész)
|

Két munkakör egy kézben ----------------------- Január elsejével jelentős változások történtek a Budapest Sportcsarnok vezetésében. Tihanyi Pál (40) egyszemélyben a Népstadion és Intézményei rendezvényigazgatója, valamint a Budapest Sportcsarnok igazgatója lett. Hogyan kezdte tevékenységét? - Fél nyolckor már bent voltam a helyemen - mondta Tihanyi Pál, aki a korábbi rendezvényigazgató, Tárca János és a nyugdíjba vonult BS-igazgató, Tábor István helyét foglalta el. - Előbb éveleji munkaértekezletet tartottam a Budapest Sportcsarnok nyolcvanegynéhány dolgozójának, beszéltünk az idei programokról, egyeztettük az első félév feladatait. Ezután intézményvezetői megbeszélésen vettem részt, amelyen a közelgő rendezvényekről váltottunk szót. A nap későbbi részében sor került a ,,szilveszteri buli,, értékelésére, foglalkoztunk egy koncert előkészítésével, s az Országos Árhivatalban is volt egy tárgyalásom a műjégpálya belépőinek árával kapcsolatban. Említette a BS idei feladatait. Melyek az első félév legfontosabb rendezvényei? - A márciusi fedettpályás atlétikai világbajnokság, amelynek a lebonyolításba besegít a Körcsarnok és az Olimpiai csarnok is. Az előkészületekre 40 napot szánunk, különben ez idő alatt a Tricotex Kupa nemzetközi verseny keretében főpróbát tartunk. Sokat foglalkozunk egy Walt Disney-show megvalósításával, ha sikerülne megfelelő partnerekre akadni, már az első félévben Budapesten láthatnánk vendégül a gyerekek kedvenceit - fejezte be Tihanyi Pál, aki korábban az NSI gazdasági igazgatója volt, s ezt a munkakört vette most át Tárca János. x x x (folyt.köv.)
1989. január 2., hétfő 12:08
|

Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|