|
|
|
|
Gorbacsov és Kelet-Európa
|
(Török Tamás) München, 1989. január 3. (SZER, Nyugati folyóiratszemle) - Gorbacsov és Kelet-Európa a címe annak a cikknek, amelyet a Disent, magyarul "Máskéntgondolkodás" című amerikai folyóiratban találtunk. A cikk szerzői: Heller Ágnes és Fehér Ferenc. A háború utáni Kelet-Európa története Jaltával kezdődik - állapítják meg a cikkírók - és a megállapítást mindjárt kérdésfeltevéssel folytatják. Miért szokás Jaltát idézőjelbe tenni? A válasz egyszerű. A Jalta név többet jelent, mint Roosevelt, Sztálin és Churchill 1945-ben a Krím-félszigeten tartott történelmi jelentőségű találkozója. Jalta jelképe lett a három nagy diplomáciai erőfeszítéseiben érvényesülő fontos irányzatnak, amely a feljegyzések és a vonatkozó üzenetváltások során alakult ki. A Jalta által jelképezett irányzatot Roosevelt kezdeményezte - naivan, de lelkesen. Sztálin taktikai meggondolások alapján támogatta, Churchill viszont csak vonakodva és fenntartásokkal csatlakozott hozzájuk. A jaltai irányzatot gyakran, de tévesen úgy értelmezik, mint a három szövetséges hatalom háborús erőfeszítéseinek az összehangolását. A valóságban a három nagyhatalom egyike sem fedte fel teljesen stratégiai elgondolásait, és szó sem volt összehangolásukról. E téves értelmezés alapján a jaltai irányzatot időnként úgy interpretálták, hogy az egy tartós béke előkészítését szolgálta a nagyhatalmak győzelme után. De a feljegyzések azt igazolják, hogy a megkötendő békeszerződés alapelveit soha sem vitatták meg érdemben. A jaltai irányzat a nyugati vezetők és Sztálin levélváltásaiban kezdett alakot ölteni, szervezett formában 1943-ban Teheránban rajzolódott ki, tetőpontját Jaltában érte el, majd 1945-ben Potsdamban összeomlott. Noha Jalta stratégiai célkitűzéseit később maga alá temette a hidegháború, mégis: közvetve jogalapot nyújtott Sztálinnak arra, hogy azt tegye, amit akar. Alátámasztotta a Szovjetunió befolyását Kelet-Európában annak ellenére, hogy a kelet-európai nemzeteket sohasem kérdezték meg, és még csak nem is tájékoztatták megfelelően egy olyan megállapodásról, amely alapvetően meghatározta jövőjüket. Ez a magyarázata a Jalta-ellenes felkeléseknek Kelet-Európában 1945 óta. Felkelésen nemcsak széleskörű népmozgalmakat értenek a cikk szerzői, hanem kommunista kormányok ellenszegülését is. így Jalta ellen fordult a Tito- kormányzat már 1945 óta, a rövid életű Nagy Imre-kormány a magyar forradalom alatt 1956-ban, az albán kormány a szovjet-albán szakítás óta - és bizonyos mértékig Ceausescu bukaresti rezsimje is. A Jalta-ellenes felkelésnek Kelet-Európában - a Disent cikkírói szerint - négy szakasza volt. Az első szakaszban 1945 és 1948 között, a nem kommunista pártok álltak az élvonalban, de ezeknek semmi esélyük sem volt a győzelemre. Nacionalista politikai testületek voltak minden tapasztalat nélkül, és nem volt meg bennük a hajlandóság arra, hogy küzdelmüket a határokon túl is összehangolják. A nyugati szövetségesek állták Sztálinnak tett ígéretüket, és csupán Jalta eltérő értelmezésének a jogához ragaszkodtak. A térség mintegy 100 millió lakosa modernizáló reformokra vágyott. És ilyen reformokat csak a kommunisták hirdettek meg, nem a liberálisok vagy a konzervatívok. Ily módon Sztálin könnyen győzhetett, csupán Jugoszláviában ütközött ellenállásba. A második - drámai - szakasz 1953 és 56 között zajlott le. Ezt a szakaszt Jalta ősellensége: Tito vezette, akit Hruscsov antisztálinista kampánya során rehabilitált. A jugoszláv vezetőség azonban az egoista reálpolitika hibájába esett: ahelyett hogy Jalta nagy stratégiai kérdéseit vetették volna fel, kicsinyes, személyes jellegű bosszúhadjáratba kezdtek Tito ellenségei ellen, és ezzel eljátszották erkölcsi és politikai vezető szerepüket. A Jalta elleni forradalom lobogóját a magyarok és a lengyelek tartották magasra. Az események alakulása ebben a két országban eltérő irányzatot mutat. A magyar forradalom egy népszerű koalíciós kormány vezetése alatt frontális támadásba lendült Jalta ellen, amikor Nagy Imre kilépett a Varsói Szerződésből, és tömbön kívüli államnak nyilvánította az országot. Lengyelország ezzel szemben arra a meggyőződésre jutott, hogy a szovjet politikai gyámkodás a jaltai megállapodás része, és a lengyelek gondosan ügyeltek arra, hogy ne lépjék át ezt a határvonalat. A harmadik szakasz az ötvenhatos magyar forradalom, és Brezsnyev 1982-ben bekövetkezett halála közötti időszak. Ennek valójában méltatlan bajnokai voltak. Hodzsa Albániája egy légmentesen elzárt harmadik világba illő változata a sztálinizmusnak, és Ceausescu Romániája, amely óvatosan kijátszotta Jalta ütőkártyáját hogy így egyenlítse ki az országon belüli töretlen sztálinizmust és a botrányos gazdasági helyzetet. Erősen kétséges, hogy az 1968-as csehszlovák kísérlet a belső desztalinizálásra a Jalta-ellenes forradalom részének tekinthető-e, vagy sem? A valóságban a jaltai irányzat egyetlen igazi megsértése Brezsnyev számláját terheli: a szovjet katonai intervenció 1981-ben Afganisztánban. Kelet-Európa Jalta elleni forradalmának negyedik szakasza napjainkban igen bonyolult körülmények között zajlik. Lengyelország változatlanul turbulens. Románia továbbra is engedetlen, noha az éhség és a belső terror kombinációja a forrongás veszélyeit rejtegeti. Jugoszlávia alkotmányos és társadalmi krízisben van, ami nem hagyhatja hidegen a Szovjetuniót. Kelet- Németország egy hosszan tartó hatalmi játék alanya és tárgya egyben, s ez egykönnyen a háború utáni Európa térképének az átalakulásához vezethet. A Disent című amerikai folyóirat cikke szerint Gorbacsovnak figyelembe kell vennie az egymásnak gyakran ellentmondó irányzatok teljes panorámáját. Churchill egy ízben kijelentette: nem hajlandó elnökölni a brit birodalom felbomlása fölött. Hasonlóképp Gorbacsov sem nagyon lesz hajlandó a jaltai rendszer felbomlása fölött elnökölni. Brezsnyevtől eltérően azonban a jaltai határokat sem kívánja átlépni. A szerzők ezután emlékeztetnek arra, hogy ugyanúgy mint Hruscsov esetében, Gorbacsov is egy általános kelet-európai válság idején került hatalomra. Kelet-Európában csupán három ország nincs válságban - legalábbis ez idő szerint - Albánia, Bulgária és Kelet-Németország. Jelentős különbségek észlelhetők azonban a jelenlegi, és a Hruscsov idején mutatkozott krízis között. Hruscsov uralma alatt a kelet-európai országok válságainak kiváltó oka azonos volt. A sztálinista tömegterror, és a teljesen irracionális gazdasági vezetés. Ezért Hruscsov joggal hihette, hogy ugyanazzal a gyógymóddal élhet minden esetben. Ez a csodaszer a sztálinista módszerekkel történő desztalinizálás volt, aminek az lett az eredménye, hogy kis híján szétzúzta a sztálini birodalmat, és olyan sebeket ütött, amelyek azóta sem gyógyultak be. Gorbacsov azonban a jelek szerint tudatában van annak, hogy a jelenlegi kelet-európai válság egyetlen közös nevezője az, hogy a térség úgyszólván valamennyi államát érinti, de az egyes országok válságai alapvetően eltérő jellegűek. Albánia a sztálini ötvenes évek időszakát éli. Csehszlovákia a hatvanas évek befejezetlen desztalinizálásának a periódusában van. Magyarország, Jugoszlávia és Lengyelország pedig egymástól eltérő jelenben él. A válságok jellege is eltérő. Lengyelországban a rezsim legitimációs válságba került, főképp a gazdasági reformok elmulasztása miatt. Magyarországon a vezetőség évtizedekkel ezelőtt óvatos mezőgazdasági reformba kezdett, és tágabb körű gazdasági változást ígért, és amikor ezekből nem lett semmi, elvesztette önbizalmát. A lakosság kedvébe kívánt járni, és ezért bátorította a fogyasztást anélkül, hogy emögött megfelelő termelés állt volna. (folyt.)
1989. január 3., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|