|
|
 |
|
 |
- A kommunizmus jövője - 1. folyt.
|
John Lloyd ezután rátér a kommunizmus fő problémájára. Arra,
hogy a társadalmi igazságosság köntösében a szabadságot rabolja el
az emberektől. Hogy a kommunizmus bukása elkerülhetetlen, arra a
legmeggyőzőbben éppen azok mutatnak rá, akik első kézből
megtapasztalták, akik maguk is megpróbáltak fejjel nekimenni, s
levonták meddő kísérleteik summáját: a kommunizmus a független
szabad cselekvés, a független szabad gondolat szöges ellentéte,
azzal teljességgel összeegyeztethetetlen.
Azok, akik ugyanazt élték át, mint Alekszandr Szolzsenyicin, és
áthatotta zsigereiket az emberevő állami ideológiával szembeni
utálat, gondolkodásukat pedig az a meggyőződés, hogy az
egyenmítosszal csakis az igazság vezérfonalát követve lehet és kell
szembeszállni.
A marxizmus fő áramlatai című három kötetes fő művében írja
Leszek Kolakowski, hajdanán maga is a reformkommunizmus híve, hogy
századunk legnagyobb káprázata, önámítása a marxizmus: Marx átvette
és meghirdette a társadalmi egység romantikus elképzeléseit, a
kommunizmus pedig megvalósította, mégpedig az ipari társadalmakban
egyetlen lehetséges módszerrel - önkényuralommal.
Adam Michnik, aki a Szolidaritás képviselőjeként most bent ül a
lengyel parlamentben, miután hat éven át Jaruzelski börtönfalai
vették körül, ezt a meghatározást adja: az emberiség végső
megváltásáról kiagyalt kommunista álom valójában a kétségbeesés
filozófiája, melyet reménynek csomagoltak. Másként: igazságosságnak
álcázott hatalmi vágy.
Milovan Gyilas szerint: ami egyetlen vallásnak sem sikerült,
sikerült a marxista szocializmusnak. Az első eszme volt, amely az
egész földkeregségen elharapódzott. És ez az eszme múlik ki most: a
kommunizmus, amely a világ egyharmadán uralkodott, gyakorlatilag
mindenütt halott. (folyt.)
1989. szeptember 12., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|