|
|
 |
|
 |
A hallgatóé a szó
|
-----------------
München, 1989. szeptember 1. (SZER, A hallgatóé a szó) -
Telefonon feltett kérdéseikre ügyeletes munkatárs, Szép Zoltán
válaszol.
- Debrecenből beszélek. Az egészségügyről szeretnék beszélni.
Tudom, hogy talán előnyösebb lenne levél útján tudósítani erről a
dologról, de ezzel kapcsolatosan aggályaim vannak. Már egyszer
megfizettem, amiért levélben írtam. Nem önöknek, hanem haza. Azt
írtam, hogy a Tehót és a párttagsági díjat véletlenül se fizessék ki
helyettem. Nahát ezért én pénzbüntetésben részesültem. És egy csomó
fenyegetésben. Ez történt 1986-ban. Ezért van az, hogy inkább szóban
mondom el, amit akarok, habár három évvel ezelőtt a hangomat is
magnóra vették.
Azt akarom mondani, hogy az elmúlt 40 év alatt mindenre jutott,
csak az egészségügynek és annak a fejlesztésére nem. Nincs kiépítve
a megfelelő egészségügyi hálózat. Azt mondtuk éveken át, hogy
legnagyobb érték az ember és hogy egyik ember annyi, mint a másik.
De kérdezem én: meddig? Arról nem beszélünk. Szerintem addig, amíg
tud valamit adni az ember a társadalomnak, amikor már az egyénnek
van szüksége arra, hogy a társadalom enyhítsen a problémáin, számos
kiutat keresnek arra, hogy elálljanak a segítéstől. A nyugdíjasokra
gondolok, akik egész életükben dolgoztak, hittel és reménnyel a
társadalomért. Családot neveltek becsületesen. Vagyont, pénzt,
lakást nem tudtak vásárolni. És most labdáznak. Áthárítják a beteg
gondozását a családtagokra. Akkor, amikor azok nem értenek hozzá.
Akár el is ronthatnak bármit. (folyt.)
1989. szeptember 1., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|